2015. június 9., kedd

Dzsungel Könyve

Már volt újságunkban riport Dónusz Katalin váci énekművésszel, aki a Parlando Színház Kulturális Egyesület megálmodója és megalapítója. Kovács Róberttel együtt dolgoznak - akit a Kölyökidőből ismerhettünk meg még annak idején - azon, hogy a gyermekekből és amatőr színészekből álló egyesület időről időre színvonalasabbnál színvonalasabb darabokkal örvendeztesse meg a nagyérdeműt.
Először a Valahol Euróbán-ra csöppentem be, aboszolút fenntartásokkal, de a kislányom kedvéért elmentem. És nem bántam meg. Sőt! A történetből kifolyólag egy megrázó, könnyfakasztó bemutatót láttam, profi előadásban. Ami még személyesebbé tette a történetet az az volt, hogy a szereplőket (nem mindenkit), de fel-fel ismertem. És elámultam. Jé, ez az a  srác? Ilyen jól énekel? Aztán ez a gondolat elenyészett, mikor magával ragadott a mondanivaló. És nem maradt el a sírás a végén. Nagyon megható, remekül játszó fiataloktól kaptam az élményt, ez különösen szívhez szólt.

Az idei évben - és már ki is derül, hogy hol lehetne az elfogódottság, de leszögezem nincs, kritikus szemmel figyelem, azóta talán még jobban - nagylányom is játszott a dzsungel könyvében. Remek előadásokban volt részem: vidám, olykor komoly, egyéniséget megmutató, élvezhető, szuper jó díszlettel, jelmezekkel. És tudom, hogy sok-sok munka van a háttérben a mesterek és a fiatalok, gyerekek, segítők munkája. De megérte! Köszönöm az élményt!  Csak így tovább Parlando!
                                                                         kkm
Balu
Akela, keselyű/asszony és egy rajongó
A cikk megjelent a Váci Polgár júniusi számában.
Szereplők egy része a negyedik előadás után

2015. június 7., vasárnap

Évzáró Váczi Néptáncgála

Ma este hét órakor tartotta évzáró gáláját a Váczi és a Dunakanyar Néptánc együttes a Dunakanyar Színházban. Teltház előtt adták elő a hét koreográfiát, melyből kettővel az országos balatonboglári MÉTA fesztiválon második helyet értek el. Idén a Kalocsai koreográfiával az elérhető 150 pontból 160-at értek el a gyerekek! - mondta Karánsebessy Balázs az együttes vezetője. Kiemelten említette az önkormányzati támogatást, amit az egyesület kapott ez év márciusában, melyért köszönetet mondott kiemelten Fördős Attila polgármester úrnak az így nyújtott lehetőségekért.
A felnőtt, csicsergő, gyermek és kisgyermek csoportok táncai nagyszerűek voltak, élveztesek, látványosak, lekötötték még a legkisebbek figyelmét is. 
A végén a tánccsoport is meglepte a művésztanárokat ajándékkal: Karánsebessy Balázst, Karánsebessy Orsolyát és Czinóber Klárát!
További jó munkát kívánunk!
Szerk.



2015. június 6., szombat

Családi nap a Reménység pályán

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg az alsóvárosi katolikus plébánia a közös családi napot a reménység pályán. A gyerekeket kézműves foglalkozás, íjászat, versenyek várták, nívós díjakkal. Együtt éneklés, sportolás valamint megismerkedhettek egy kicsit jobban a papi és szerzetesi élettel az előadások kapcsán. 
Az idei alkalommal  cigány testvérekkel is bővült az előadók és résztvevők tábora is.
A kispályás labdarúgó "bajnokság" megint nagy sikert aratott. A kánikula ellenére sokan részt vettek az eseményen. A programokat a helyben fözött, közös ebéd zárta. 


évzáró babakoncert

Ma délelőtt 10.00-kor tartotta évzáró babakoncertjét Dézsi Bernadett énekművész a Bodza műhelyben, illetve helyette a postaparkban piknikeztek a kicsik  szüleikkel, miközben hallgatták a kis zenészeket. Volt fagott, hegedű, gitár, kürt, cselló, furulya. Igazi hangszerkavalkád fogadta az érdeklődőket. Az előadás után házi süteménnyel és buborékfújással kedveskedtek a kicsiknek. Köszönjük Detti és Linda !

2015. június 5., péntek

árnyak, szobrok, érzések, 12 kép

Megnyílt Szalay Ákos fotókiállítása a Líra könyvesház galériájában. A megnyitón közreműködött Csukárdi Rajmund hegedűn, Dudás Demeter szavalattal.

12 kép
Elgondolkodtató, izgalmas, nyugalmas, érdekes, mélységes, tiszta gondolatok

A kiállítás 2015.  július 9-ig megtekinthető.

Forrás: www.műemlékem.hu facebook oldala



2015. június 4., csütörtök

Mikor az álom valóra válik....

2015.05. 29-én, pénteken a váci Duna parton, Keleti Ágnes -  a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász; a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hétszeres csapatbajnok - nyolcvan éves álma teljesült, hogy egyszer a Dunán kielboatba ülve evezhessen. Wichmann Tamás többszörös világbajnok, olimpiai helyezett kenus kiséretében a Váci Kajak-Kenu Baráti Kör stégjéről, a Váci Evezősök, Mácsik Miklós edző kíséretében sikeresen vízre szállt.
Keleti Ágnes fiatal korában többször evezett a Dunán és most a Váci Evezős Klub és a Váci Kajak-Kenu Baráti Kör segítségével az álma valóra vált. 
www.vacikajakkenubke.hu
www.evezosclub.hu


2015. június 3., szerda

színes, mesés, teliholdas álmodás

Megnyílt Márkus-Kucsák Orsolya kiállítása a Rubra étteremben.
Ízelítő a képekből és fotók a megnyitóról.



2015. június 1., hétfő

Reprint kiadás a váci háborús hősökről

A Hősök napján való emlékezésre egy különleges könyv készült:  Váci Hősök halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914-1918-ban Tragor Ignác 1933-as összeállításának reprint kiadása. A könyv elkészítését és annak költségeit Kucsák Gábor és Komáromi Zsolt váci polgárok vállalták. A könyv utószavát Dr. Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója írta.
A könyv kapható a Kucsák Könyvkötészet és Nyomdában, Líra könyvesházban, valamint a Print Profi gyorsnyomdában.
A borító

Könyvbe lapozgatva...

Legyen újra korrekt párbeszéd!