Keresztény közösségek adománygyűjtése

A váci keresztény közösségek, az alsó és felsővárosi református, az evangélikus gyülekezetek és katolikus templomok és közösségeik közös adventi adománygyűjtést szerveznek. A gyűjtés helye a főtéren álló 4-es számú faház, a jégpályával szemben, a harangjáték közelében.
A gyűjtést a Bölcsődék és Fogyatékkal élők alapítványa számára szervezik. A különböző közösségek, iskolák kézműves munkákat készítenek, melyből az adományozók viszonzásul választhatnak.
Hétköznapokon 14.00-19.00
Vasárnap 10.00-19.00 fogadják az adományokat!  

Vác Főtér Adventi betlehemezés - flashmob a Karolina Katolikus Általános Iskola előadásában (2016)

MEGHÍVÓ Vác Városért Alapítvány báljára

Meghívó Olvasói találkozóra 2017

Szávai Attila

November 18.

Szombat reggel. A Duna lassú, bölcs közönnyel mozog, ősi misztikus lény, rengeteg nagy titok tudója. A reggeli hideg hullámok végigsimítják a partmenti kavicsokat: mint egy hajnali nő, aki egy végig szeretkezett éjszaka  után félálomban, félmosollyal simít végig szeretője hátán. Hosszan nyújtózkodik a langyos téli ágyban. Elégedetten ásít.

A folyó is elégedetten nyújtózkodik most az ablak alatt. Elégedetten nyugtázza sorsát a csillagok között, jólesően gondol a Tejút kanyarulataira, melyekről az éjjel álmodott. Szelíden simogatja a parti kavicsokat.

Folyami uszály cammog árral szemben a vízen, a kapitány kávésbögrével kezében gondol arra, hogy a házassága is ilyen, árral szembeni cammogás, szeretőjére gondol, majd nagyot harákol és kiköp a félig nyitott ablakon. A nyál széles, lusta ívben száll a dunai szélben.

 Repülőgép robajlás. A Duna feletti ködben lassan nyílik ki és ugyanilyen lassan halkul el a monoton hang, D-dúrban repül a Budapest – Prága járat, csinos, ivarérett légikísérők ezer kilométer per órával szolgálják fel a forró kávékat.
Tízezer méterrel lejjebb, itt, a váci Duna-parton a reggeli futók cipőtalp pufogásai közé harangszó ékelődik, másodpercenként lüktet a reggeli félhomályba a régi hang: a harangozó automata monoton, kissé rideg gépszorgalommal felcsenget Istenhez.

A folyón csónak kel át, vidáman bukdácsol át a hideg hullámokon. Egy kabátos ember gubbaszt görnyedten az ülőkén, egyik kezével a motor irányítórúdját fogja, másik kezével a motorcsónak oldalát. Az uszályt megelőzi, nagyot int a kapitánynak.

Magányos vadkacsa rugaszkodik el a folyóról, tizenkétszer érinti lábbal a folyót, majd felszáll. Lábai körkörös hullámokat keltenek, melyek aztán eltűnnek, eggyé válnak a nagy egésszel, az öreg folyó természetes fodrozódásával. Szürkés a víz, mint egy nyugdíjas középhivatalnok álma egy kiadós pacalpörkölt vacsora után.

Valahonnan rádiós híreket hallani halkan. Nem zavaró. Ott tart a bemondó, hogy munkaerőhiány. Aztán csend. Talán a rádiót hallgató kikapcsolta a készüléket.
Hirtelen minden elhalkul, leveszik a szombati világról a hangerőt, hogy kellő helyet kapjon egyetlen hang: halk robajjal lehull egy megsárgult, téli falevél.

A túlpart fái egészen összeérnek: fázós falusi testvérek a falusi búcsúban. Nézik a folyót, az időről időre visszatérő régi, nagy mutatványt, aminek ugyan minden részletét ismerik, de mégis figyelik, hátha történik valami új, valami lényeges.





Szávai Attila (1978, Vác) író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Huszonkettő címmel jelent meg.(Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017)

A bejegyzést a szerző fotói illusztrálják

Szávai Attila: November 4.

                                (a szerző fotója)


 November 4.

Vác, Duna. A folyóban zöld bója lebeg, makacs, hengeres fémtest. Konokul ellenáll a folyó sodrásának, éjjel-nappal. Most sirály száll rá, tollait rendezi, aztán nézelődik, láthatóan otthon érzi magát. Lazán, egészen fesztelenül kezeli ezt a késő őszi világot. Mint aki igyekezne jóváhagyni, helyeselni az időjárási viszonyokat, időnként rikkant egyet, elismerő hangnemben. De az is lehet, hogy a kacsákkal beszéli meg a világ folyását, a viszonyokat, a sárguló levelek és a lassú, téli halállomány aktuális árfolyamát. Áll a zöld bóján és rikoltozik. Van valami fölényeskedés a hangjában, ahogy áll a folyó felett, alatta a több százezer évnyi közönnyel folyó víztömeg, folyamatos munkára kényszerítve a madarat tartó fémtestet. A sirály szétnéz a zöldre mázolt fémhengeren, nyugtázza közönségét, tehát a világot, és mint egy részeg kupléénekes: őrült sikoltozásba kezd.

*****

November. Az ősz, mint egy házsártos öregúr, nem adja meg magát. Büszkébb annál. Vakító, langyos napsütés, jóval tíz fok felett. Még elkölti utolsó maradékait az ősz, vannak még készletei, ha csak kis mennyiségben is, utánzatai a nagy, erős, az igazi ősznek. Mint egy öreg színész, aki még vissza-visszaugrik a reflektorfénybe, kelleti magát, nem bír belenyugodni, hogy az ő szerepének lassan vége, haladnia kell a darabnak. A közönség színvonalas előadásra számít, ahol nincs helye hiú, idétlen, öreges színészekre. Mindenesetre az ősz most még a fényben ugrál a régi nagy reflektor fényében, sokan örülnek a lelkes, de alapvetően kissé nyugdíjas produkciónak. November a nyugdíjasok augusztusa. Többen – fiatalabbak – torkukat köszörülik, érzik, hogy a mutatvány felett eljárt az idő. Ezek a nézők már telet akarnak, fagyos hajnalokat jégzajlással, havazással, behúzott nyakú dunai vadkacsákkal. Ezek a nézők sejtik már, talán tapasztalatból, hogy a rendező előbb-utóbb elunja ezt a kelletlen, bár melegszívű magamutogatást, hamarosan rendre fogja inteni a vén lumpot.


Szávai Attila (1978, Vác) író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Huszonkettő címmel jelent meg.(Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017)