2011. december másodikán került sor az Intézet jubileumi ünnepségére. Megjelentek az egykori munkatársak, régi tanulók. természetesen a jelenlegi kollégák is. – A tanulók kedves mûsort mutattak be. – A kollégák alapos felkészültségüket bizonyítva számoltak be munkájukról. A megemlékezés programját Csengeri Attila igazgató úr vezette. Felkérte az elõzõ idõszakok igazgatóit az új vezetõ, hogy az elmúlt idõszakban végzett tevékenységünkrõl beszéljenek. Elõször Dr. Kovács Bertalanné foglalta össze tevékenységét nagy átéléssel, valósághûen. Ismertette a korszak minden eseményét.
Angyal József igazgató úr szerepét hangsúlyozva, a korszak igényeit elemezve, a célokat hangsúlyozva. (Tehermentesítették a siketnéma intézeteket az országban, szelektálták az értelmi fogyatékos siket tanulókat az ép értelmûektõl. Vácra kerültek a kiválogatott gyerekek. Az 1971 – 72 tanév végére 87 tanuló érkezett
be, akik részére 10 osztály szervezõdött.) Késõbb a beiskolázási vizsgálatokat magunk végeztük. Marika értékelte a tantestület munkáját. Részletesen beszélt a gyerekekrõl, a német kapcsolatról. Valamennyien felidéztük gondolatban, korabeli élményeinket, a tantervírást, a sajátos kommunikációt, ujj-abc-t, a munkára
nevelés tárgyait, stb.; Én az igazgatóhelyettesi feladatkört kaptam, Debreczeni János kollégám elõször diákotthon vezetõ tanár, majd Õ is igazgatóhelyettes. Amíg tökéletes egyetértésben vezettük hárman az intézményt, ugyan sokat dolgoztunk, de élveztük a munkát és jó volt a kapcsolat a társintézményekkel. A nyolcvanas évek elejétõl elõször egy évig megbízott igazgató , majd a fõhatóságok felkérése alapján, 18 évig az intézet igazgatója lettem.
– Már az elsõ felkéréskor alaposan át kellett gondolnom, hogy mi legyen az „Ars poetica” számomra? – Egyet biztosan tudtam: „Szeresd a gyereket, az embert!” (Bárczi)
Aztán: fontos a bizalom, a nyíltság, õszinteség.
– Végig azt reméltem, elõbb utóbb bejön! – Nem hosszú idõ múlva igaz lett. Sok fiatal édesanya dolgozott a házban. Sokszor voltak betegek a kicsik. Segítettünk nekik. – Õk is önzetlenül segítettek egymásnak, az intézetnek. A pozitív „munkahelyi légkör” ismert volt szakma szerte. – Pest megye gyógypedagógiai intézetivel kapcsolataink sikeresek voltak. Munkatársainkat, a portás kollégákat, karbantartókat, fûtõket, konyhai dolgozókat, a szó igazi értelmében, nevelõknek tekintettem. Meg is mondtam nekik. – Az intézmény életében szívesen vettek részt a gyerekek. (Takarítani segítettek a takarítóknak, szenet lapátolni a fûtõknek,
vigyáztak a bejáratra, hogy illetéktelenek ne jöjjenek be, a kisebbek ne szökjenek el.– Az ebédlõben rendet tartottak a konyhai munkatársakkal együtt. – A portás bácsi a társakkal sétálni nem tudó, mankókkal közlekedõ gyerkõcöt rendszeresen sétáltatta, stb.) – Tehát valóban büszkék lehettünk a hagyományosan
jó légkörre, az igazi gyógypedagógiai szemléletre. (Én is a munkámra, melyet a pályám végén sok állami kitüntetéssel ismertek el. – A legbüszkébb a sok szeretetre vagyok, amit a gyerektõl és a kollégáktól kaptam és mai napig kapok. A kettõs, illetve halmozottan sérült gyerekek nevelése, fejlesztése, tanítása, gyógypedagógiai módszerekkel történt, történhet. – Ugyanis az épek társadalmában integrálódni csak a gyógypedagógia segíthet szokások kialakításával, pl. az önkiszolgálás kialakításával, az alkalmazkodó készség fejlesztésével; stb. – Ezért szomorodtam el, amikor a liberális oktatáspolitika „divatba jött”, mindenáron a normál iskolába helyezés útján igyekeztek szétverni a gyógypedagógiai intézményrendszert.
Meg kell emlékeznünk a kiváló kezdeményezésrõl, a beszédjavító általános iskola befogadásáról, intézetünkben. Célja az volt , hogy egy elõkészítõ év és a négy alsó tagozati osztály után a normál iskolában tanulhassanak tovább a súlyos beszédhibás, diszleksziás, diszgráfiás, akalkuliás gyerekek. Az elsõ kibocsátó
évek tanulsága: hogy a két – két negyedik osztály, összesen kb. 20 kis tanulója közül 2-3 gyermek nem állta meg a helyét a normál iskolában. – Késõbb elkövették azt a hibát, hogy végig vitték 8 osztályig a beszédjavítót, elvéve a helyet az elõkészítõsöktõl. Akiknek sikerült ebben a tagozatban fejlõdni, valóban
integrálhatók lettek. A harmadik igazgató sorrendben Kovalinszki Pálné igazgatónõ volt. Õ elõször Rostetter Margit nevelõotthon vezetõ helyébe lépett. E munkakörben fõleg az állami gondozott gyermekek ellátásáért tett sokat. Késõbb, nyugdíjazásom után bízták meg az igazgatósággal, melyet 2011-ig látott el. Nehéz helyzetbe került. Neki kellett átvészelnie az utóbbi nehéz éveket, hónapokat, intézmény összevonásokat. Büszke munkásságára, az Õ idejében történt fejlesztésekre. Mikessy György igazgató úr újra a fõigazgatója
az intézménynek, mint 1971-ben Angyal József igazgató úr. Komoly lehetõségek elõtt áll az intézmény!
További sok szép sikert kívánok az intézménynek, valamennyi munkatárásnak és gyerekeknek!
Tumann Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése