2012. június 26., kedd

Beszélgetés Lukácsné Tamás Katalinnal

Én Tamás Katiként ismertelek meg. Szerintem akkor, bár hihetetlen, 1969-et írtunk és éppen elkezdtük
tanulmányainkat a Petõfi iskolában, illetve a deákvári templom hittanóráin. A vidám gyermekévek után sokáig nem találkoztunk, csak a családod sikeres vállalkozásáról hallottam híreket
1998-ban elnyertétek az „Év Volkswagen Kereskedõje”, 2005-ben az „Év Volkswagen Haszongépjármû
Kereskedõje” címet. 1999-ben az Importõr által meghirdetett értékesítõi versenyek helyezettjei voltatok.
2003-ban a „Szakmai Nobel díj” Gyémánttû kitüntetését vehetted át, ami a Volkswagen gyár legrangosabb szakmai elismerése. 2006-ban a Családbarát munkahely oklevelesei voltatok, melyet az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium adományozott. Ebben az évben a Hewitt legjobb munkahely felmérése a 8. helyre sorolt 52 vállalatból.
2007-ben az Eurent Autókölcsönzõ „Legjobb Partnere Díj”-át kaptátok meg. Kérlek, mesélj az olvasóknak arról, hogy milyennek látod ma, a válság idején, a versenyszférát! Azokat a díjakat, amelyeket a gazdasági válság elõtt kaptunk, nehéz lenne a mai helyzetben elérni. Hálás vagyok, hogy a cég magáénak tudhatja ezeket, hiszen ezekbõl erõt tudtunk meríteni a mostani nehéz helyzetben!
… és akkor megpróbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyennek látom a versenyszférát ma:
Hektikusnak, de ma az autós üzletágban egy szakmai tisztulási folyamat zajlik! A csak pénzügyi befektetõknek nem éri már meg ezzel foglalkozni. De mi, akik elsõként a szakmai tudásunkat tettük bele a vállalkozásba, kitartunk és fõként az ügyfelek érdekeit, rezgéseit figyeljük, hiszen ebbõl élünk.
Egyébként azt gondolom, hogy a verseny helyzetben is, bár lassan, de visszakerülnek a régi erkölcsi normák a helyükre, és el kell hinnünk, hogy a becsületes és tisztességes munka meghozza gyümölcsét!
Tudom, e miatt a kollégák úgy gondolják, hogy túlontúl naiv vagyok!
Van e szerepe annak, hogy valaki nõként tevékenykedik ezen a területen? Más egy férfi vállalkozó, mint egy nõi vállalkozó? Pont az elõzõ gondolatmenethez kapcsolódva, a válaszom egyértelmûen az, hogy igen! Sokszor csak apró finom dolgok azok, amelyeknek az elsõ benyomás révén hatásuk van. De ezek a benyomások nagyon meghatározók. Például nekem fontos, hogy a környezetem rendben legyen. Itt gondolok a dekorációra, az otthonos légkörre, így aki bejön a kereskedésünkbe, az bizalmat szavaz már az elsõ pillanatban. Fontosnak tartom a kollégáimmal való bizalmi beszélgetéseket is.
Ha egy kolléga nehéz idõket él át, akkor, ha családi problémái miatt nem tud teljesen a munkára koncentrálni, nem az az elsõ, hogy fegyelmit adok neki, hanem megkérdezem tõle, – tudok e segíteni, hogy újra jól teljesítsen?!
Cserében én is megosztom velük a gondolataimat.
Hiszen ha én kitalálok valami agyament dolgot, és nem lesz, aki megvalósítsa, akkor az, semmit se ér! Szükségem van a közös ötletelésre! 
Manapság furcsa, ha erkölcsi normákat, elveket emleget valaki az üzleti életben. De tudom, hogy Te, szilárd erkölcsi alapokkal rendelkezel. Errõl tanúskodik vállalkozásotok, a Lukács & Tamás Kft. 10 parancsolata is:
Tanulj meg mosolyogni, mert a mosoly nem kerül semmibe, de emléke sokáig megmarad!
Fontos és elengedhetetlen az ügyfél elégedettsége!
Az ügyfél tisztelete szent és sérthetetlen! 
Egy hajóban evezünk, csapatjátékosok vagyunk és törekszünk a professzionális mûködés elérésére!
Tiszteljünk mindenkit, hiszen mindenki munkája fontos számunkra! 
Törekedj arra, hogy a munkádat mindig lelkiismeretesen végezd! 
Csak az hibázik, aki dolgozik, ebbõl következik, hogy nem mentegetõzünk, nem vádaskodunk, vállaljuk a felelõsséget!
Elengedhetetlen, hogy folyamatosan képezzük magunkat és egymást („Jó pap is holtig tanul”)! 
Legyen elég egyszer elmondani a feladatot, hogy úgy legyen! 
A jó munka gyümölcse a megérdemelt pihenés ahhoz, hogy elölrõl tudd kezdeni az egészet.
Miért tartod fontosnak a felsorolt pontokat?
Miért tartom fontosnak? Ezt nem tudom egy vagy két mondatban elmondani!
Így gondolkodom, így érzek és hiszem, hogy csak így érdemes bármit is csinálni! Mi szolgáltatunk, de talán egy kicsit tanítunk is ezzel! A kft 10 parancsolatát + eggyel még ki is egészítettétek:
„A Tízparancsolatot igyekezz betartani, ehhez a cégvezetés minden támogatást és segítséget biztosít számodra.” Ezt olvasva nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember értse az üzenetet.
Szerinted a vallás, a hit milyen szerepet kell, hogy betöltsön egy vállalkozó, egy nõ, egy anya életében?
Azt hiszem a legfontosabb kérdéshez érkeztünk el, a hit kérdéséhez! Nem tudom elképzelni az életem, bármely szerepérõl legyen is szó, hogy azt ne a hit vezérelje. Ha csak az elmúlt 3,5 évre, a gazdasági válságra
gondolok, feladtam volna, ha nem lett volna hitem. Feladtam volna, de az erõ, amit minden nap megkaptam segített. Erõt kaptam ahhoz, hogy este meg tudjam köszönni, hogy ezt a napot is túléltük. Ez az erõ segített abban a másokért érzett felelõségben is, hogy ha „nyájat” bíztak rám, akkor a „legelõ” is meg kell legyen hozzá, igaz egy kicsit gyér a fû. Ebben benne van a munkánk és azok a talentumok, amikkel megáldott a Jó Isten, de ezeket nem lehet elásni, ezeket használni kell! A példa, amit kaptunk, és amit adunk: úgy élj,
hogy példa légy! De ez hála és köszönet nélkül semmit, de semmit se ér!
Férjeddel öt fiút neveltetek-neveltek, már unokátok is van. A munka és a család is teljes odafigyelést
igényel. Úgy vélem, neked sikerült a harmóniát megteremtened magad körül. Mégis mit tartasz a legfontosabbnak az életben? Mi a fõ szabály?
Hálás vagyok a Jó Istennek, hogy ilyen családot adott, hogy szeretettel végezhetem a munkámat és, hogy nõként jól érzem magam a bõrömben. És mit tartok a legfontosabbnak az életben, mi a fõ szabály …?
… a méltóságteljes alázat mindenhez, amit Teréz Anya az élet himnuszában nagyon szépen és pontosan fogalmaz meg:
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!
Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – gyõzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!
Köszönöm az olvasók nevében is az optimista, erõt sugárzó válaszaidat és kívánom Nektek is és mindenkinek, hogy a nemzet, az ország mielõbb kilábaljon a mostani válságos helyzetbõl.
A Váci Szalon háziasszonya
Ványi Lászlóné volt

Nincsenek megjegyzések:

Legyen újra korrekt párbeszéd!