Egy barátom kért meg, hogy alkalomadtán fejtsem ki véleményemet egy cikkben a süket-siket szópárról. Valószínûleg arra volt kíváncsi, hogy a kettõ közül melyik a helyes. Elsõként azt kell leszögeznem, hogy mindkettõ helyes, tehát egyik sem hibás, csupán közöttük stílusbeli különbség van, s ez befolyásolja a nyelvhasználatot. Mielõtt azonban erre kitérnék, hadd említsem meg, hogy elsõ szövegemlékünkben, a Halotti beszéd és könyörgésben is megtaláljuk a mai ü hang helyén az i-t.. Íme: Heon tilutoa ig fa gimilce tvl.
Mai értelmezéssel: Csak egy fa gyümölcsétõl tiltotta (tudniillik az elsõ embert). Amint látjuk itt a gyümölcs szavunk gyimilcs alakban fordul elõ. Ezzel a hangváltozással magyarázhatjuk meg, hogy a köznyelvi a fül és a külsõ egyes nyelvjárásokban: fil , illetve kilsõ alakban él. Ennek ellenkezõjét figyelhetjük meg viszont a köznyelvi idõ és igyekszik szavunk esetében, melynek nyelvjárási megfelelõi üdõ, illetve ügyekszik. a nyelvjárási változatában. Az i-ü hangváltozást szaknyelven a labializációnak, ü-i-t pedig illabializációnak nevezzük. A labiális magánhangzó nyelvészeti megnevezése ugyanis ajakkerekítéses, illabiálisé pedig az ajakréses. A labializációról tehát akkor beszélünk, ha az ajakréses magánhangzó ajakkerekítésessé
válik, az illabializációkor pedig ennek éppen a fordítottját figyelhetjük meg. A siket és a süket hangváltozás tehát a labializációra példa.
Fentebb azt írtam, hogy fil, a kilsõ és társai nyelvjárási alakok. De hogy állunk a siket szóval? Az új kiadású Magyar értelmezõ kéziszótár (Akadémiai Kiadó 2003) a süket címszó mellett feltünteti a siket alakot is. Ezt választékos vagy hivatalos vagy népies stílusúnak minõsíti. Nyelvmûvelõ kéziszótárunkban is szerepel mindkét forma. Ez a szótár, az ÉKsz.2-vel megegyezõen, a süket szót köznyelvinek, a siketet pedig régies, népies, illetve hivatalosnak tünteti fel. Megemlíti még, hogy az argóban ilyen kifejezések is szerepelnek, mint süket duma, süketel, azaz 'fölösen, értelmetlenül beszél', ezért „az orvosi és a hivatali gyakorlatban siket forma terjedt el”. Az értelmezõ kéziszótár i hangzós változataira az alábbi példákat hozza fel: siketnéma
intézet, siketnéma személy. Természetesen a hivatalos siket helyett ezekben a kifejezésekben sem hiba a süket elõtag, használata, de-ahogy a szótárak is írják – az elõbbi választékosabb. Vannak azonban olyan szavaink, melyekben csakis az i változatú alakokban élnek. Ilyen például a siketfajd, amely egy hegyvidéki
erdõkben élõ, pulyka nagyságú tyúkalakú vadmadár. A szóhasználatot tehát a stílusbeli különbség határozza meg. Engedtessék meg, hogy befejezésül egy személyes példával hozakodjam elõ. Lõrincze-díjas nyelvtársammal, Holczer József piarista tanárral gyakran váltunk levelet. Legtöbbször – archaizálási szándékkal – a következõ mondattal búcsúzunk: Jó egészséget és eredményes nyelvmívelést kívánok. A nyelvmívelést korábban mindig „nyelvívelés”-re javította ki a számítógép helyesírást ellenõrzõ programja. Ma már a nyelvmûvelést javasolja. Joggal, mert ma ez a közhasználatú szó. Persze „nyelvívelés”-rõl nemigen tudnak a szótárak.
Dóra Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése