2012. szeptember 20., csütörtök

Sajtóközlemény a mélygarázsról

 Ma reggel a Váci Mélygarázsért Károsultak csoportja Petíciót adott át a Polgármester Úrnak, melyben sürgetik a mélygarázs térfelszíni rendezését, mely 4 éve húzódik. Az országos média is jelen volt, Tv2 és MTI is tudósítottak a helyszínről. Pár óra múlva Polgármester Úr az alábbi sajtóközleményt adta ki:


Tisztelt Váci Polgárok!


Vác Város Önkormányzata határozott intézkedéseket sürget a 2006-ban indított parkolóház beruházás, térfelszíni munkálatainak befejezéséhez. A hivatal a lakosság képviseletében eljárva kérte a finanszírozó banktól, hogy a mielőbbi felszíni használat érdekében tegye lehetővé a parkolóház területének térfelszíni munkálatainak elvégzését.

A váci mélygarázs beruházásánál elkövetett szakmai hibák már 2006 elején világossá tették, hogy a beruházás komoly anyagi károkat okozhat a városnak. Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2006. július 6-i testületi ülési jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az akkori vezetés hibásan következtetett arra, miszerint a parkolóház 30% -os kihasználtsága mellett már 20 év alatt megtérülhet a beruházás, ezért a városnak nem kell térítést fizetnie a beruházó felé.

A jelenlegi városvezetés megvizsgálva a gazdasági megtérülést már 2010-ben megállapította, hogy a beruházás alapjául szolgáló korábbi számítások, hibásak, tévesek, így a város mintegy 190 milliós veszteséget kénytelen elkönyvelni évente.

Vác Város 2011. évi teljes parkolási bevétele 48 409 000 forint volt összesen. Ezzel szemben a korábbi vezetés (dr. Bóth János) által aláírt bérleti szerződés évi 210 000 000 forintot határozott meg, valamint a beruházó által benyújtott költség számítás további 28 667 255 forint éves összes költséggel számol. Ez éves szinten közel 240 milliós kötelezettséget rótt a városra, miközben a várható parkolási bevételek az egész városban sem érik el az 50 milliós határt.

A beruházás tehát jelentős károkat okoz a városnak, amelynek lakosai jogosan követelik az ügy tisztázását. Ezen a héten Vác Város Önkormányzatának vezetése sürgető lépéseket kért a finanszírozó banktól, a parkolóház felszíni munkálatainak megkezdésével kapcsolatban.

Azonban ezzel az ügy továbbra sem lesz lezárva, hiszen a városnak okozott kár mérséklése még ránk vár, de a beruházás szakmai hiányosságai és a láthatóan veszteséget okozó döntések meghozatala miatt úgy vélem, hogy dr. Bóth Jánosnak a beruházás elindítójának, korábbi polgármesternek kéne elszámolnia a város polgárai felé, hiszen minden váci polgár a mélygarázs károsultja, fogalmazott Fördős Attila polgármester.

forrás: http://www.vac.hu/index.php?page=hirek&flag=0&id=9917

Nincsenek megjegyzések:

Legyen újra korrekt párbeszéd!