2018. június 29., péntek

"Egy mindenkiért, mindenki egyért!" #V4 connects

A mai nappal egy nagyon színvonalas, látványos kulturális rendezvény megnyitó keretében a V4 országok, kultúráért felelős miniszterei kulturális együttműködési megállapodást írtak alá egymással, ma este (2018.06.29-én, 19.00-kor) Vácott.
A VéNégy Fesztivál megnyitója a Duna-parton felállított cirkuszi sátorban került megrendezésre, nem véletlenül, hiszen a komoly beszédek és rendkívül nagy kulturális esemény, közép-európai cirkuszi kavalkád közepette zajlott le, mindez Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár, Jászai Mari-díjas magyar színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, korábban bűvész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója rendezésében. Sajtótájékoztató előzte meg a rendezvény megnyitását, ahol Fekete Péter köszöntötte a V4 kulturális minisztereit. Majd Ľubica Laššáková szlovákiai kulturális miniszter köszöntötte magyar nyelven az egybegyűlteket. Paweł Lewandowski, Lengyelország kulturális miniszterhelyettese és Petra Smolíková, Csehország kulturális miniszterhelyettese köszöntötte a doorstep sajtótájékoztatón egybegyűlteket, dicsérve a magyar elnökséget, és a sok programot, amit  ez idő alatt a magyar fél szervezett.

Ľubica Laššáková kulturális miniszter(Ezt a cikket a Ma7-ról másolták: https://ma7.sk/kozelet/ory-peter-jelentes-vagy-feljelentes)
A fesztivál megnyitó rendkívül sokszínű volt, igazi nemzetközi cirkuszi kavalkádot láthattunk magyar, szlovák, lengyel, cseh, orosz előadóművészekkel, artistákkal, erőművészekkel, idomárral. A remek produkciók közé beágyazva hallhattuk a beszédeket, elsők között Dr. Rétvári Bence államtitkár úrtól, Fördős Attila polgármester úrtól. A V4 kulturális összefogás fontosságát méltatták, annak fontosságát, hogy meg kell ismerünk egymás kultúráját, akkor értjük meg egymást. Polgármester úr nagyon frappánsan, a legendás Dumas regény soraival foglalta össze az összejövetel jelentőségét: egy mindenkiért, mindenki egyért!
 A vendég miniszterek is hallatták szavukat, majd sor került az együttműködési megállapodás aláírására. Fekete Péter búcsúzóul nem mondta el az előre megírt beszédét, demonstrálva azt, hogy  egymás megértéséhez nincs feltétlenül szükség szavakra. Szlovákia soron következő elnökséghez sok sikert kívánt, és kérte, hogy hívjanak minket, alkossunk együtt.


A műsorszámok fergeteges hangulatot varázsoltak, változatosságukkal magával ragadták a szemlélőt.





Volt nagy nevetés, mikor lengyel barátunk megviccelte a nézősorból általa kiválasztott úriembereket, akiknek eltűnt a pénzük, órájuk, szemüvegük, pénztárcájuk, telefonjuk, nyakkendőjük... (persze a végén hiánytalanul minden meglett).


Végül Kis Domonkos Márk, a fesztivál szervezője, a Dunakanyar színház igazgatója köszönte meg a jelenlévőknek, a városnak, Dr. Rétvári Bence államtitkár úrnak, segítőknek, szponzoroknak a rendezvényhez való nagymérvű segítséget. Kiemelte, hogy a rendezvény szervezése, a fesztiválhelyszín kiépítése,  nem ütközött semmilyen akadályba, amiért külön köszönet illeti a város vezetését, hogy hatodik éve folyamatosan biztosítja a fesztiválhoz szükséges feltételeket. A szuperprodukciót hátrányos helyzetű gyermekek számára is elérhetővé tette a 
Lukács és Tamás Kft.Kft.


Nincsenek megjegyzések:

Legyen újra korrekt párbeszéd!