„Figyelemmel kíséri az Egyház a hittanoktatás jogi szabályozásakor, hogy legalább azok a lehetõségek, amelyek eddig megvoltak, ne vesszenek el.” – Országos napilapunk Erdõ Péter bíboros-prímásnak ezt a
mondatát az un. „erõs mondat” fejlécben idézi. Nem derül ki, hogy gúnyosan-e, de az egyházellenes sajtókampány részeként annak is felfogható. Magyarországon jelenleg – ellentétben a negyven évvel – vallásszabadság van. Bizonyos sajtóorgánumok azonban a vallásszabadságot összetévesztik a privilégiummal, és azt próbálják sulykolni, hogy az Egyház kivételezett helyzetben van. Természetesen
módunk van védekezni, de ennél több kell. Pont a támadások azok, amelyek erõsíthetik bennünk az elkötelezettséget, és ráirányítják figyelmünket azokra – az ellenfeleink által támadott – értékekre, amelyeket védenünk kell. De ezek a támadások bizonyos esetben a hibáinkra is rámutatnak. Nyilvánvaló, hogy keresztény ember nem helyeselheti az abortuszt, hiszen ez az emberi élet kioltása. Ebbõl kifolyólag természetes, hogy a kereszténydemokrata politikusoknak „elvi kérdés” a magzati élet védelme, De vajon
mindig helyes eszközökkel teszik? Az emberi élet védelmében nem kedvetlenedhetünk el, ha emiatt támadnak minket. A politikusoknak éppen ezért a saját eszközeikkel is védeniük kell az emberi életet. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy az egészségügy nehéz helyzetben van – és ennek egyik oka az anyagiak hiánya. Ez közgazdasági kérdés (is), ennek elemzésére nem vállalkozom. De vajon helyes eszköze-e, ha azt akarják törvénybe iktatni, hogy az abortusz drágán megfizethetõ szolgáltatás” legyen? Az elõterjesztõk szubjektív jó szándékát nem szabad kétségbe vonnom. Talán még logikusnak tûnik az is, hogy az abortuszra befizetett díjakból lehet segíteni az egészségügyben azokat, akik erre rászorulnak.
Az ötlet azonban nemcsak azért nem jó, mert lehetõséget ad arra, hogy ellenfeleink támadjanak. Abban ugyanis igazuk van, hogy „/a két elõterjesztõ tudja/, hogy Magyarországon a szegények, alacsony iskolázottságúak között aránytalanul magasabb az abortuszra kényszerülõk (sic!) száma, mint a magasabb státuszú, mûvelt asszonyok körében. Tudja, hogy a felelõtlen, küretre szaladgáló könnyûvérû nõcske bornírt
legenda, a valóságban az ilyen mûtétek zöme mögött anyagi ellehetetlenülés, nélkülözés, családi kényszer, tépelõdés és temérdek átsírt éjszaka van.” Az abortusz árának emelése tehát növelné az amúgy is meglévõ társadalmi feszültségeket, amelynek kialakulásában az elõzõ húsz év, az elõzõ kormányok egyáltalán nem ártatlanok. Legkevésbé azok, amelyeknek a liberális világnézete nevében szól az újságíró, és kel lázasan az abortusz védelmére. De miért nem jó ez a javaslat? Alapvetõen azért, mert ha az emberi élet kioltása nemcsak bûn (peccatum), hanem bûncselekmény (crimen) is, akkor díj megfizetése ellenében sem hajtható végre. Bûnt akkor sem szabad megengedni, ha fizetnek érte. Analóg eset lenne, hogy a magasan kvalifikáltak számára kaució esetében engedjük meg az emberi életet kioltó párbajt? – Persze, volt olyan társadalom
a történelemben, amelyben tényleg így volt (bizonyos társadalmi szint felett volt valaki „párbajképes”). Mi lenne a keresztény ember feladata ezen a téren? Az evangéliumi szemlélet mindig abból indul ki, hogy a keresztény ember feladata a jóról való meggyõzés. A politikusnakis ez az elsõ dleges feladata. De a meggyõzéshez hozzátartozik, hogy olyan társadalmi- szociális helyzet alakuljon ki, hogy senki ne „kényszerüljön” az abortuszra. Nyilvánvaló, hogy abortuszra az „kényszerül”, aki felelõtlen nemi kapcsolatot alakított, nem törõdve a következményekkel. De feltétlenül kívánatos egy olyan szociális rendszer, amely a „nem kívánt terhességek” esetében az abortusszal ellentétes megoldásokat kíván. Már vannak ilyen intézmények, de szélesebb társadalmi összefogásra lenne szükség. Annyit még az ilyen kezdeményezésekrõl,
hogy ezek nagyrészt az Egyház által valósulnak meg, például a szociális kérdésben rengeteg ötletet megvalósító, és intézményt létrehozó Böjte Csaba ferences szerzetes jóvoltából. A rendszerváltás óta az Egyháznak nagyobb módja van arra, hogy hallassa a hangját. Így tehát jobban ki tud állni az erkölcsi
értékek mellett. Persze, ez sokaknak idegen: összetévesztik a vallásszabadságot az Egyház privilégiumával. Nyilván aki megszokta, hogy az Egyház legföljebb a „szószéken és a sekrestyében” hallatja a hangját, ott is öncenzúrázva, annak ez nem tetszik. Ez azonban nem kedvetleníthet el bennünket. A meggyõzésegyik terepe azonban a hitoktatás. Nem véletlen Egyházunk vezetõ emberének figyelmeztetése, hogy fontos a megújulás és az új formák keresése, de annyi mindenképpen szükséges, hogy az eddigi eredményeinket védjük meg.
Igen, legyen az újesztendõ egyik motívuma számunkra, hogy továbbra is védjük értékeinket, keressük az evangelizálás új lehetõségeit, és iparkodjunk azon, hogy legalább az eddig megszerzett lehetõségek ne vesszenek el!
Nemes György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése