Ez bizony jó lenne. Egység… Az ökumenikus imahéten is azért imádkoztunk ebben az országban, ahol vallásból is van választék, no, meg nyelvbõl is. De miért is ne lehetne egység a sokaságban is, ahol mindenki mégis megõrizheti azt, ami a legbensõbb sajátja, az öntudatát, a hitét, vallását, kultúráját, múltját. Ezek nem akadályai az egységnek, ha az egységet jól értelmezzük. Hiszen nem „egy kaptafát"jelent. A jó talaj ehhez itt meg is van, az emberek kedvesek, szívélyesek. Tudják, hogy egymásra vannak utalva. Az ökumenikus imahéten is az egységért imádkoztunk, és szép lelki élmény volt annak megtapasztalása, ahogy a református egyházzal és a görög katolikus egyházzal közelebb kerültünk egymáshoz. Egy kis lépés az egység útján. A pravoszláv egyházból is éreztük a közeledés vágyát. De az út még hosszú, viszont, ami nem kerül semmibe, az nem ér semmit, nem akarunk olcsó megoldásokat. A Szentlélek vezetésével minden lehetséges. Bízunk az új generációban, a fiatalokban. A Fiatal Ungvári Karitászból jelentkeztek nálam a lányok, hogy szívesen vállalnák idõsek látogatását, adjak címeket, vagy pedig családoknál kisgyermekek idõszakos gondozását, felügyeletét. Elindultunk a városba Emõkével, felkeresni a magányos öregeket. Vettük a régi címeket, pár utcát átfésültünk az Ung túlpartján. Mindenkitõl érdeklõdtünk. Egyesek már eltávoztak körünkbõl az örök hazába, viszont találtunk olyan idõs nénit, Juliska nénit, aki nagyon megörült nekünk, hogy végre valaki meghallgatja õt is. Ömlött belõle a sok visszatartott beszéd, gondolat. Jöjjünk máskor is, búcsúzott, itteni szokás szerint puszival jobbról balról és könnyekkel.Azután megjelent Erzsi néni, aki egy olyan egykori házban lakik, amilyeneket a világháborús bombázások után lehetett látni. Omladozó tetõ, omladozó falak, se ajtó, se ablak, se villany, se víz, se fûtés. Ha januárra gondolok, amikor mínusz 16-19 fok is volt…Erzsi néni
nem fagyott meg, és még tüdõgyulladást sem kapott, még csak nem is panaszkodott. Vizet a kanálisból vesz a mosakodáshoz, inni a szomszédtól, lát a sötétben is, állítja, félni nem fél, bár már a dunyháját is kilopták, mivel ajtó nincs, nincs mit bezárni. De a „ház” az övé. Nyugdíja kicsivel több, mint 40 Grivnya, amibõl a mindennapi tejet és kenyeret meg tudja venni. Melegedni a távfûtés csöveire ülve szokott, vagy bejött hozzánk a plébániára és a fûtõtestre borulva melegedett. Csak meleg teát és kenyeret kért. Olykor kedvesen énekel magában. 80 éves lesz. Férje meghalt, gyermekei nem voltak. Senkije nincs. A túlélés csodája. Mi adott neki erõt? Õ bízik a Mennyei Atyában, hogy gondoskodik róla, akkor is, ha a sok esõtõl a mennyezet kezdett rászakadni. Akkor jöttünk mi, éppen jókor, és lehoztuk hozzánk, és kapott meleg fürdõt, meleg szobát és tiszta ruhát. De hogyan tovább? Mi lesz veled, Erzsi néni? És veled Zsuzsi néni, aki fáskamrában
lakik? Mi lesz veletek, Juliska és Marika nénik? És Sanyi bácsik, Józsi bácsik? Ki épít nektek idõsek meleg otthonát? Családlátogatás már régóta hívott a J. család, hogy látogassam meg õket. A kislány, Gitta már kétszer is értem jött, míg végül is el tudtam menni. Mennyire örültek nekem! Három kisgyermek van. Egy csecsemõ, a kis Évi, éppen most kezd állni és lépegetni. Robika, aki 8 éves és Gitta 11 éves. Gittának szép
hangja van, szeretne énekkarban énekelni. Szeret tanulni, talán óvónõ lesz. Segítõkész, ügyes kislány. „Kis mamácskája” a két kicsinek. Az idén együtt lesz a két nagyobb elsõáldozó. Sápadt, sovány arcocskák, de mosoly, öröm ragyogott a szemükben. A lakás kb. 4x5 m-es szoba. Víz nincs benne. Ebben van a szülõk ágya és egy emeletes ágy. Gitta a földön alszik matracon. Zsóka, a fiatal mama, e szûkös helyen is tud rendet tartani hihetetlen találékonysággal. Egy konyha van a folyosón négy családnak. Ugyancsak egy WC-é és egy
zuhanyzó. És a család vidám volt, kávéval kínált a mama. Érezni lehetett a családban uralkodó meghitt szeretetet. Fényképeztem is, nagyon boldogok voltak. Az apuka a vasútnál dolgozik, végül õ is megérkezett. Amikor Évi jövõre két éves lesz, a mama szeretne elmenni dolgozni, mert nehéz kijönni egy fizetésbõl öt embernek. De még szeretne otthon maradni a kicsivel, amíg csak lehet, mert olyan aranyos… A fõ gondjuk: hogyan lehetne rendes lakáshoz jutni? A következõ családlátogatás a gyermekét egyedül nevelõ anyánál volt, Borikánál. Borika kislányával, a 11 éves Gabival és a szüleivel él együtt egy másfél szobás kis lakásban.
Borika 30 éves és munkanélküli. Most jár tanfolyamra, eladónak tanul, de állást saját magának kell majd keresnie. Most a „kínai-piacon” árulgat ezt-azt. De nem az a típus, aki ilyesmire termett: halk hangja van, szerény, csendes. De a kislányáért mindenre képes, akkor hirtelen anyatigrissé változik. Gabika nagyon jól tanul, orvos szeretne lenni. Sokat segít anyukájának. Gabika kívánom, bárcsak teljesülne a vágyad és orvos lehetnél! Ha anyukád gyõzi… És Borika gyõzi-e? A gazdasági problémák, a nehéz múlt terheit viseli a mostani lakosság az egész országban. A helyzet nem mutat sok reményt. De igazán csodálom azokat a karitász munkatársakat, akik filozofálás nélkül, és anélkül, hogy mindenkit okolnának a bajokért, egyszerûen
segítenek, ahol tudnak. Ilyen a Kamilliánus Család, itt Ungváron négy van belõlük, a fiatal karitászosok és még sokan. Nem tudunk minden beteget meglátogatni, de egy jó párat igen. Hát menjünk! Nem engedik magukat elbátortalanítani az ínség nagyságától. Az õ példájuk fog még sokakat segítségre ösztönözni. Mi maroknyi karitászlelkületû emberek itt az egyházközségünkben, így próbálunk enyhíteni a gondokon, a bajokon. Olykor szinte minket is elnyom, elsodor ez az „áradat”, s oly kevés, amit nyújthatunk. Most indítunk egy kis szociális konyhát, ahol ebédet fõzünk és kihordjuk. Ez is valami, de csepp a tengerben. Persze ez a csepp hiányozna, ha nem volna ott… Igaz még sok minden kellene ehhez a konyhához, egy jó tûzhely, lábasok stb. De elkezdjük. Az a legfontosabb, hogy a segítés és a találékony szeretet lelkületét ébresszük másokban és terjesszük. Sokakat megnyerjünk a segítésre, leküzdve a bénító csüggedés lelkét. Az Úr mögöttünk, akinek végtelen a szeretete és a hatalma. Most itt Kárpátalján mindenki a folyókat figyeli: duzzadnak-e, mennyire jött fel a víz. Mekkora a Tisza? Mekkora Latorca? Az Ung? A Kárpátokban a hó még nem olvadt el teljesen. Nagy az árvízveszély. 1998 emléke ijesztõen eleven. Csak ne egyszerre olvadjon
el a hó! A gátakat erõsíteni kell! Készültség van. Legyen az Úr irgalmas. (Folytatjuk).Lázár Ilona
C.S nõvér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése