A történelem ok-okozati összefüggése ugyan nem vitatható, de az állam, a társadalom vezetőinek, meghatározó személyeinek történelemformáló, történelmet befolyásoló szerepe sem. Ezt a kettősséget példázza egyértelműen hazánk XX. századi történelme, jelen esetben a két világháború közötti időszak, amelyet gyakran – és nem ok nélkül – neveznek, nevezünk Horthy-korszaknak. Az elvesztett I. világháború és az azt követő, vörös-terrorba torkolló forradalom oka volt Trianonnak és Trianon, mint okozat ugyanakkor oka volt hazánk válsághelyzetének. A háború elvesztése a nemzetközi erőviszonyok alakulásának következtében elkerülhetetlen volt, de az vitatható, hogy a trianoni országcsonkítás mértékében szerepet játszó, a Károlyi Mihály és Kun Béla – Szamuelly Tibor nevével fémjelzett forradalom és vörös terror elkerülhetetlen lett volna. A valóság azonban az volt, hogy ebben a csonkított országban kellett az életet újjászervezni. Ehhez az újjászervezéshez kellett egy vezetés. Lett. Lett egy olyan vezetés, amelynek tagjai magyar nemzeti, keresztény értékrenddel és erkölccsel rendelkeztek, akik – éppen ez értékrend alapján – az ország, a nemzet érdekei szerinti ténykedést tekintették céljuknak. Ennek a vezetésnek volt első embere Horthy Miklós kormányzó és olyan miniszterelnökei voltak, mint Bethlen István, Gömbös Gyula, Teleki Pál és olyan kultúrpolitikusok, mint Klebersberg Kunó és Hóman Bálint. E két kultuszminiszternek köszönhető a magyar művelődés diadalútja. Hóman Bálint történésznek indult. Apja – Hóman Ottó – a klasszika filológia művelője volt, Hóman Bálintot viszont a magyar nemzet történetének kutatása vonzotta, s e téren alkotott nagyot. 1903-ban érettségizett Budapesten, a mai Madách Imre Gimnáziumban, s az érettségi után azonnal dolgozni kezdett, az Egyetemi Könyvtárban lett segédtiszt. Könyvtári munkája mellett végezte el az egyetemet, 1907-ben kapott tanári diplomát, s a rá következő évben már doktorált.
Még ebben az évben, 1908-ban megjelent első jelentős tudományos munkája, a „Magyar városok az Árpádok korában”. Már ebben a korai munkájában körvonalazódik történeti szemlélete, a gazdaságtörténet elsődlegessége, amely addig nem állt a történetkutatás homlokterében. Vizsgálta városaink kialakulásának feltételeit, fejlődésüknek gazdasági alapjait. Néhány évvel később (1912-ben) jelent meg „Az első állami egyenesadó” könyve, amelyben a gazdaságtörténet oldalával foglalkozott. S ezt követte 1916-ban a „Magyar pénztörténet”. Pénztörténetünk addigi kutatói – főleg Schoenviesner, Weszerle, Rupp után Réthy
Még ebben az évben, 1908-ban megjelent első jelentős tudományos munkája, a „Magyar városok az Árpádok korában”. Már ebben a korai munkájában körvonalazódik történeti szemlélete, a gazdaságtörténet elsődlegessége, amely addig nem állt a történetkutatás homlokterében. Vizsgálta városaink kialakulásának feltételeit, fejlődésüknek gazdasági alapjait. Néhány évvel később (1912-ben) jelent meg „Az első állami egyenesadó” könyve, amelyben a gazdaságtörténet oldalával foglalkozott. S ezt követte 1916-ban a „Magyar pénztörténet”. Pénztörténetünk addigi kutatói – főleg Schoenviesner, Weszerle, Rupp után Réthy
László – a középkori magyar pénzeket meghatározták, amelyeknek lehetett megállapították kibocsátójukat,
verésük idejét, s foglalkoztak pénzeink verőhelyeivel. Éppen a századfordulón jelent meg Réthy László, a magyar pénzek meghatározására a közgyűjteményekben ma is használatos katalógusa, a Corpus Nummorum Hungariae, amelynek első kötete (megjelent 1899-ben) az árpádházi, a második kötete (megjelent 1907-ben) az úgynevezett vegyesházi királyaink (Szapolyaival bezárólag) pénzeit írja le, azaz a leíró numizmatika (Münzgeschichtecoin-history) olyan alapja, amelyhez új eredmények – leletekben elõkerülõ új, addig ismeretlen típusok, vagy inkább csak változatok – ugyan jöhetnek, jönnek, de az alaprendszer fontos állomása elkészült. Elkészült az a munka, amely alapját adhatja olyan pénztörténeti munkának, amely történeti és levéltári írott forrásokkal együtt dolgozza fel a pénznek az életben, a gazdaságban betöltött szerepét, értelmezi az egyes korszakok pénztörténeti jelenségeit, pénzforgalmát, foglalkozik a pénz minõségével, annak változásaival és változásának okaival, foglalkozik a pénz nyersanyagbázisával, a pénzverés folyamatával, a pénzverdékkel és adminisztrációjukkal. Azaz a leíró numizmatikát a pénz gazdaságtörténeti szerepének története (Geldgeschichte, money-history) követheti. Ezt jelenti Hóman Bálint „Magyar pénztörténet”-e, a magyar pénzverés kezdetétõl 1325-ig, amikor Károly Róbert pénzreformja új korszakot jelent a magyar pénztörténetben. Hóman Bálint „Magyar pénztörténet”-e kellõ hosszan foglalkozik a magyar pénzverésre ható európai pénzverési alapsúlyokkal, súlymértékekkel, a pénzlábakkal, a római, és frank pénzrendszerekkel. A magyar pénzverés ismertetése magába foglalja a kezdetektõl (az önálló pénzverést megelõzõ értékmérõ, terménypénz) a korszak végéig az egyes pénzcsoportok külsõ (éremképek) és belsõ (anyagának összetétele) változását, illetve azok hátterét, a tárgyalt korszakon belül a hazánkban forgó idegen pénzek szerepét, hatását pénzverésünkre és a gazdaságunkra. Tárgyalja a pénzverési regálét, a pénzverés és pénzváltás adminisztrációját és árstatisztikai adatokat is közöl. A középkori magyar pénztörténet másik nagy korszaka a XIV-XV. század. Ennek pénztörténeti alapja Károly Róbert pénzreformjához fûzõdik, amely reform egy, az egész gazdaságot átfogó új gazdaságpolitika része volt. Mind a pénzreformnak, mind az új gazdaságpolitikának leglényegesebb bázisa Magyarország aranygazdagsága volt. Az új korszak gazdaságtörténetének feldolgozása ugyancsak Hóman Bálinthoz fûzõdik, akadémiai székfoglalója volt az 1921- ben önálló könyvként megjelent „A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában” c. tanulmány kivonata. Egy új gazdaságpolitikának természetesen vannak elõzményei és Hóman részletesen vázolja árpádházi királyaink államháztartását, utal a reformsürgetõ jelenségekre, a XIII. századi gazdasági átalakulásokra, az ország vámrendszerére és Magyarország nemzetközi kereskedelmi kapcsolataira. Károly Róbert gazdaságpolitikájának anyagi alapja a magyar arany volt, amely Európa évi aranykitermelésének több, mint
80%-át adta. A Károly Róbert pénzreformja következtében megindult magyar aranypénzverés évszázadokra meghatározta Magyarország gazdasági kapcsolatait. Károly Róbert mind pénzügy- mind gazdaságpolitikájának része volt a bányászattal, bányavárosokkal összefüggõ politikája, a gazdaság alapjait védõ törvények, mint például a bányamûvelés monopóliuma, valamint adópolitikája.
verésük idejét, s foglalkoztak pénzeink verőhelyeivel. Éppen a századfordulón jelent meg Réthy László, a magyar pénzek meghatározására a közgyűjteményekben ma is használatos katalógusa, a Corpus Nummorum Hungariae, amelynek első kötete (megjelent 1899-ben) az árpádházi, a második kötete (megjelent 1907-ben) az úgynevezett vegyesházi királyaink (Szapolyaival bezárólag) pénzeit írja le, azaz a leíró numizmatika (Münzgeschichtecoin-history) olyan alapja, amelyhez új eredmények – leletekben elõkerülõ új, addig ismeretlen típusok, vagy inkább csak változatok – ugyan jöhetnek, jönnek, de az alaprendszer fontos állomása elkészült. Elkészült az a munka, amely alapját adhatja olyan pénztörténeti munkának, amely történeti és levéltári írott forrásokkal együtt dolgozza fel a pénznek az életben, a gazdaságban betöltött szerepét, értelmezi az egyes korszakok pénztörténeti jelenségeit, pénzforgalmát, foglalkozik a pénz minõségével, annak változásaival és változásának okaival, foglalkozik a pénz nyersanyagbázisával, a pénzverés folyamatával, a pénzverdékkel és adminisztrációjukkal. Azaz a leíró numizmatikát a pénz gazdaságtörténeti szerepének története (Geldgeschichte, money-history) követheti. Ezt jelenti Hóman Bálint „Magyar pénztörténet”-e, a magyar pénzverés kezdetétõl 1325-ig, amikor Károly Róbert pénzreformja új korszakot jelent a magyar pénztörténetben. Hóman Bálint „Magyar pénztörténet”-e kellõ hosszan foglalkozik a magyar pénzverésre ható európai pénzverési alapsúlyokkal, súlymértékekkel, a pénzlábakkal, a római, és frank pénzrendszerekkel. A magyar pénzverés ismertetése magába foglalja a kezdetektõl (az önálló pénzverést megelõzõ értékmérõ, terménypénz) a korszak végéig az egyes pénzcsoportok külsõ (éremképek) és belsõ (anyagának összetétele) változását, illetve azok hátterét, a tárgyalt korszakon belül a hazánkban forgó idegen pénzek szerepét, hatását pénzverésünkre és a gazdaságunkra. Tárgyalja a pénzverési regálét, a pénzverés és pénzváltás adminisztrációját és árstatisztikai adatokat is közöl. A középkori magyar pénztörténet másik nagy korszaka a XIV-XV. század. Ennek pénztörténeti alapja Károly Róbert pénzreformjához fûzõdik, amely reform egy, az egész gazdaságot átfogó új gazdaságpolitika része volt. Mind a pénzreformnak, mind az új gazdaságpolitikának leglényegesebb bázisa Magyarország aranygazdagsága volt. Az új korszak gazdaságtörténetének feldolgozása ugyancsak Hóman Bálinthoz fûzõdik, akadémiai székfoglalója volt az 1921- ben önálló könyvként megjelent „A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában” c. tanulmány kivonata. Egy új gazdaságpolitikának természetesen vannak elõzményei és Hóman részletesen vázolja árpádházi királyaink államháztartását, utal a reformsürgetõ jelenségekre, a XIII. századi gazdasági átalakulásokra, az ország vámrendszerére és Magyarország nemzetközi kereskedelmi kapcsolataira. Károly Róbert gazdaságpolitikájának anyagi alapja a magyar arany volt, amely Európa évi aranykitermelésének több, mint
80%-át adta. A Károly Róbert pénzreformja következtében megindult magyar aranypénzverés évszázadokra meghatározta Magyarország gazdasági kapcsolatait. Károly Róbert mind pénzügy- mind gazdaságpolitikájának része volt a bányászattal, bányavárosokkal összefüggõ politikája, a gazdaság alapjait védõ törvények, mint például a bányamûvelés monopóliuma, valamint adópolitikája.
Hóman Bálintnak mindkét alapvetõ pénz- és gazdaságtörténeti munkáját újra kiadták (1991: Magyar pénztörténet, 2003: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában). Pénztörténetének értékállóságát egyrészt Hóman alapossága, másrészt a leíró numizmatika feldolgozottsági szintje teszi értékelhetõvé. A pénztörténetnek két forrása van: a tárgyi (leíró numizmatika által meghatározott pénzek), valamint az írott források. Új írott források elõkerülésére aligha lehet számítani, a közgyûjtemények,
levéltárak, egyházak, közintézmények meglévõ iratait pedig Hóman felhasználta kutatásaihoz. A leíró numizmatika által katalogizált pénzekhez ugyan újabb leletek adhatnak addig ismeretlen anyagot (adnak is!), de még az alapjait módosító újabb leletek (például a nagyharsányi lelet) Hóman összmunkájának csak egy egészen kicsi részét módosította. Hóman Bálint munkásságának a két részletesebben elemzett kötet – ha alapvetõen jelentõs is – csak részlete. Munkássága fõ mûvének az 1928-1934 között megjelent „Magyar történet”- et tartják nem ok nélkül, amelynek középkori részét Hóman írta, a reneszánsz utáni fejezeteket pedig szerzõtársa, Szekfû Gyula. Hóman ebben a munkájában szintetizálta addigi tanulmányait és ez a három és negyed évszázados összefoglaló máig a legtudományosabb, legjobb, leghasználhatóbb összefoglalója történelmünknek. Természetesen a „Magyar történet” megjelenésével nem ért véget Hóman Bálint tudományos irodalmi munkássága, bár a közélet kevesebb idõt engedett erre. Egyik szerkesztõje volt az „Egyetemes Történet”-nek, 1938-ban pedig Szent Istvánról jelent meg kisebb monográfiája.
Utolsó munkájának az „Õsemberek – Õsmagyarok” tekinthetõ, amelyet jegyzetei, kézirata alapján Szendrey Tamás és Clementin-Záhony Botond rendezett sajtó alá és 1985-ben Atlantában jelent meg, itthon pedig 2001-ben adta ki a Kairosz Kiadó. Kiváló tudós nem kerülheti el sem a közéletet, sem az elismerést. Hóman Bálint 1917-ben egyetemi tanár, 1918-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia és az ezzel egyenrangúnak tekinthetõ Szent István Akadémia tagja lett. 1925-1929 között tanszékvezetõ egyetemi tanár
volt, de 1940-ig adott elõ, tanított az egyetemen. Sokan megkérdõjelezik annak helyességét, hogy egy kiváló tudós intézményvezetõ legyen és még inkább, hogy politikus, mondván, hogy a tudományos eredményei fontosabbak, értékállóbbak. De nem az a legjobb intézményvezetõ, aki magas fokon érti és ismeri az intézmény munkáját, feladatrendszerét? S nem jobb állami vezetõ, mint aki csak politikus és elsõ sorban megválasztása érdekli? Hóman Bálint 1922-ben a Széchenyi Könyvtár igazgatója, 1923-ban a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója lett. A korszak legfõbb, a közgyûjteményeket irányító szervezete az
Országos Magyar Gyûjteményegyetem volt, amelynek Hóman tíz évig alelnöke, majd 1932- 1937 között elnöke, ezt követõen pedig a Gyûjteményegyetem szerepét átvevõ Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának lett elnöke. A Gyûjteményegyetem, illetve a Tanács irányítása alatt álltak az országos múzeumok, valamint a
Széchenyi Könyvtár és az Országos Levéltár. Így a mûvelõdés ezen ágában elsõdlegesen az országos érdekek érvényesültek a helyi érdekekkel szemben. Hóman Bálint az I. világháború után került politikaközelbe. Keresztény és nemzeti értékrendje szembeállította a Tanácsköztársasággal és a kommunista ellenes Keresztény Ligához csatlakozott. Késõbb, mint Gömbös Gyula barátja részt vett Gömbös kormányprogramjának kidolgozásában és 1932 október 1-én vallás- és közoktatásügyi miniszter lett Gömbös Gyula kormányában. (Ugyancsak 1932-tõl egészen 1945-ig Székesfehérvár országgyûlési képviselõje is volt.) 1942 julius 3-ig folyamatosan miniszter volt. Hóman tíz éves minisztersége alatt folytatta Klebersberg Kuno grófnak, Bethlen István gróf kormányának (1921-1931) vallás- és közoktatási miniszterének kultúrpolitikáját. Fõleg a közoktatás korszerûsítésével kapcsolatban terjesztett be több törvényjavaslatot, számos nép- és középiskolát építtetett, ösztöndíjjal támogatta a szegényebb sorsú tehetséges tanulókat. Jelentõs sikereket ért el a kulturális külkapcsolatok, külföldi magyar intézmények, magyar ösztöndíjasok külföldi tanulmányútjainak szélesítésében. Hóman 1942 julius 3-án kilépett a kormányból és nem vállalt többé miniszteri szerepet. Hóman Bálint számtalan tudományos egyesületnek, társulatnak volt tagja, tiszteletbeli tagja, elnöke, tiszteletbeli elnöke, többek között a Történelmi, Régészeti és Mûvészettörténeti, Numizmatikai Társulatoknak. (Utóbbi a tiszteletbeli elnöki címét 1945 után sem vonta vissza, e cím birtokosaként halt meg.) Ugyancsak számtalan külföldi egyetemnek díszdoktora volt és több kormány – vatikáni, olasz, német, osztrák, lengyel, észt, finn, máltai lovagok – legmagasabb kitüntetéseiket adományozták neki. Természetesen itthon is megtisztelték vele, megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és a kulturális érdemek elismerésének a csúcsát, a Corvinláncot. Hóman elnöke volt a Teleki Intézetnek is és hallgatólagosan támogatta az Intézetben folyó németellenes és zsidómentõ tevékenységet.
Hóman – egyedüliként – levélben tiltakozott Edmund Veesenmayernél Magyarország német megszállása ellen. Hóman Bálint 1945-ben családjával Ausztriába menekült. Itt – Bad Ausee-ben – az amerikai hadsereg letartóztatta és november 22-én Budapesten többekkel együtt átadta az ÁVH parancsnokánakPéter Gábornak. A Népbíróság Gálfalvy-tanácsa 1946. március 2-án életfogytiglani börtönre ítélte. A váci börtön hírhedten szadista õreinek kínzásaiba, gyógyszermegvonásaiba 1951. junius 2-án belehalt.
Hóman Bálint életútja különösen példázza az említett értékrendet vallók sorsát, a korszak kiváló felkészültségû, legmeghatározóbb történészkutatója, akadémikus tudósa, kiemelkedõ kultúrpolitikusa, majd az 1945 utáni illegitim kommunista hatalom ítéletének következményeként a rendszer szégyenére embertelen körülmények közötti börtönhalála, jeltelen rabtemetõbe temetése (ha azt egyáltalán temetésnek lehet mondani), fél évszázad múltán pedig sokaknak ünnepélyes újratemetése. De a kommunista diktatúra szellemének továbbélése következtében személye, neve még ma sem kaphatja meg az õt megilletõ elismerést, tiszteletet. Csak alkotásai, a máig is alapvetõ tudományos munkái képezhetik – immár hivatalosan is – a valóban tudományos kutatás részét. Az alkotás így – horribile dictu – elszakad alkotójától, akinek neve máig sem szerepelhet a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorában. (Meggyõzõdésem, hogy
ez az Akadémia szégyene.) Mi, numizmatikusok – hivatásosok és amatõrök, gyûjtõk – magunkénak, a mi tudományágunk tagjának, kutatójának valljuk Hóman Bálintot, akik ezt a Numizmatikai Nyári Egyetemet tisztelettel nevezték el rólaIsmerjük munkásságát, tudományos eredményeit, de nem ismerhettük mint embert. Ám még közöttünk, velünk élt akinek fõnöke volt, Huszár Lajos. Õ pedig olyan embernek tartotta Hóman Bálintot, aki a hivatali és társadalmi létra magaslatán is ember volt, akit szerettek és tiszteltek. Huszár Lajost ismertük. Mint numizmatikust is a csúcson állónak valljuk (az Akadémiai Nagy Lexikon „numizmatika” címszava a XX. század három legjelentõsebb numizmatikusa között említi Hóman Bálint mellett Huszár Lajost), s ugyanolyan csúcson állónak tartjuk, mint embert. Ha õ valakit tisztelt, mint embert, akkor az méltó volt a tiszteletre. Hómant pedig nagyon tisztelte. E két numizmatikus – Hóman Bálint és Huszár Lajos – tudós és ember volt. Példát mutattak és tartást adnak nekünk, maiaknak. Végezetül egy személyes megjegyzés. Mint az ugyancsak nemzeti és keresztény értékrendet valló – bár Hómanhoz nem mérhetõ – kutató, Hóman utódjának érzem magam. Utóda vagyok, mint numizmatikus, mint a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, mint a Magyar Numizmatikai Társulat tiszteletbeli elnöke, mint a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, és utóda vagyok, mint börtöntárs. Mindezek utódaként hajtok fejet Hóman Bálint emléke elõtt.
levéltárak, egyházak, közintézmények meglévõ iratait pedig Hóman felhasználta kutatásaihoz. A leíró numizmatika által katalogizált pénzekhez ugyan újabb leletek adhatnak addig ismeretlen anyagot (adnak is!), de még az alapjait módosító újabb leletek (például a nagyharsányi lelet) Hóman összmunkájának csak egy egészen kicsi részét módosította. Hóman Bálint munkásságának a két részletesebben elemzett kötet – ha alapvetõen jelentõs is – csak részlete. Munkássága fõ mûvének az 1928-1934 között megjelent „Magyar történet”- et tartják nem ok nélkül, amelynek középkori részét Hóman írta, a reneszánsz utáni fejezeteket pedig szerzõtársa, Szekfû Gyula. Hóman ebben a munkájában szintetizálta addigi tanulmányait és ez a három és negyed évszázados összefoglaló máig a legtudományosabb, legjobb, leghasználhatóbb összefoglalója történelmünknek. Természetesen a „Magyar történet” megjelenésével nem ért véget Hóman Bálint tudományos irodalmi munkássága, bár a közélet kevesebb idõt engedett erre. Egyik szerkesztõje volt az „Egyetemes Történet”-nek, 1938-ban pedig Szent Istvánról jelent meg kisebb monográfiája.
Utolsó munkájának az „Õsemberek – Õsmagyarok” tekinthetõ, amelyet jegyzetei, kézirata alapján Szendrey Tamás és Clementin-Záhony Botond rendezett sajtó alá és 1985-ben Atlantában jelent meg, itthon pedig 2001-ben adta ki a Kairosz Kiadó. Kiváló tudós nem kerülheti el sem a közéletet, sem az elismerést. Hóman Bálint 1917-ben egyetemi tanár, 1918-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia és az ezzel egyenrangúnak tekinthetõ Szent István Akadémia tagja lett. 1925-1929 között tanszékvezetõ egyetemi tanár
volt, de 1940-ig adott elõ, tanított az egyetemen. Sokan megkérdõjelezik annak helyességét, hogy egy kiváló tudós intézményvezetõ legyen és még inkább, hogy politikus, mondván, hogy a tudományos eredményei fontosabbak, értékállóbbak. De nem az a legjobb intézményvezetõ, aki magas fokon érti és ismeri az intézmény munkáját, feladatrendszerét? S nem jobb állami vezetõ, mint aki csak politikus és elsõ sorban megválasztása érdekli? Hóman Bálint 1922-ben a Széchenyi Könyvtár igazgatója, 1923-ban a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója lett. A korszak legfõbb, a közgyûjteményeket irányító szervezete az
Országos Magyar Gyûjteményegyetem volt, amelynek Hóman tíz évig alelnöke, majd 1932- 1937 között elnöke, ezt követõen pedig a Gyûjteményegyetem szerepét átvevõ Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának lett elnöke. A Gyûjteményegyetem, illetve a Tanács irányítása alatt álltak az országos múzeumok, valamint a
Széchenyi Könyvtár és az Országos Levéltár. Így a mûvelõdés ezen ágában elsõdlegesen az országos érdekek érvényesültek a helyi érdekekkel szemben. Hóman Bálint az I. világháború után került politikaközelbe. Keresztény és nemzeti értékrendje szembeállította a Tanácsköztársasággal és a kommunista ellenes Keresztény Ligához csatlakozott. Késõbb, mint Gömbös Gyula barátja részt vett Gömbös kormányprogramjának kidolgozásában és 1932 október 1-én vallás- és közoktatásügyi miniszter lett Gömbös Gyula kormányában. (Ugyancsak 1932-tõl egészen 1945-ig Székesfehérvár országgyûlési képviselõje is volt.) 1942 julius 3-ig folyamatosan miniszter volt. Hóman tíz éves minisztersége alatt folytatta Klebersberg Kuno grófnak, Bethlen István gróf kormányának (1921-1931) vallás- és közoktatási miniszterének kultúrpolitikáját. Fõleg a közoktatás korszerûsítésével kapcsolatban terjesztett be több törvényjavaslatot, számos nép- és középiskolát építtetett, ösztöndíjjal támogatta a szegényebb sorsú tehetséges tanulókat. Jelentõs sikereket ért el a kulturális külkapcsolatok, külföldi magyar intézmények, magyar ösztöndíjasok külföldi tanulmányútjainak szélesítésében. Hóman 1942 julius 3-án kilépett a kormányból és nem vállalt többé miniszteri szerepet. Hóman Bálint számtalan tudományos egyesületnek, társulatnak volt tagja, tiszteletbeli tagja, elnöke, tiszteletbeli elnöke, többek között a Történelmi, Régészeti és Mûvészettörténeti, Numizmatikai Társulatoknak. (Utóbbi a tiszteletbeli elnöki címét 1945 után sem vonta vissza, e cím birtokosaként halt meg.) Ugyancsak számtalan külföldi egyetemnek díszdoktora volt és több kormány – vatikáni, olasz, német, osztrák, lengyel, észt, finn, máltai lovagok – legmagasabb kitüntetéseiket adományozták neki. Természetesen itthon is megtisztelték vele, megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és a kulturális érdemek elismerésének a csúcsát, a Corvinláncot. Hóman elnöke volt a Teleki Intézetnek is és hallgatólagosan támogatta az Intézetben folyó németellenes és zsidómentõ tevékenységet.
Hóman – egyedüliként – levélben tiltakozott Edmund Veesenmayernél Magyarország német megszállása ellen. Hóman Bálint 1945-ben családjával Ausztriába menekült. Itt – Bad Ausee-ben – az amerikai hadsereg letartóztatta és november 22-én Budapesten többekkel együtt átadta az ÁVH parancsnokánakPéter Gábornak. A Népbíróság Gálfalvy-tanácsa 1946. március 2-án életfogytiglani börtönre ítélte. A váci börtön hírhedten szadista õreinek kínzásaiba, gyógyszermegvonásaiba 1951. junius 2-án belehalt.
Hóman Bálint életútja különösen példázza az említett értékrendet vallók sorsát, a korszak kiváló felkészültségû, legmeghatározóbb történészkutatója, akadémikus tudósa, kiemelkedõ kultúrpolitikusa, majd az 1945 utáni illegitim kommunista hatalom ítéletének következményeként a rendszer szégyenére embertelen körülmények közötti börtönhalála, jeltelen rabtemetõbe temetése (ha azt egyáltalán temetésnek lehet mondani), fél évszázad múltán pedig sokaknak ünnepélyes újratemetése. De a kommunista diktatúra szellemének továbbélése következtében személye, neve még ma sem kaphatja meg az õt megilletõ elismerést, tiszteletet. Csak alkotásai, a máig is alapvetõ tudományos munkái képezhetik – immár hivatalosan is – a valóban tudományos kutatás részét. Az alkotás így – horribile dictu – elszakad alkotójától, akinek neve máig sem szerepelhet a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorában. (Meggyõzõdésem, hogy
ez az Akadémia szégyene.) Mi, numizmatikusok – hivatásosok és amatõrök, gyûjtõk – magunkénak, a mi tudományágunk tagjának, kutatójának valljuk Hóman Bálintot, akik ezt a Numizmatikai Nyári Egyetemet tisztelettel nevezték el rólaIsmerjük munkásságát, tudományos eredményeit, de nem ismerhettük mint embert. Ám még közöttünk, velünk élt akinek fõnöke volt, Huszár Lajos. Õ pedig olyan embernek tartotta Hóman Bálintot, aki a hivatali és társadalmi létra magaslatán is ember volt, akit szerettek és tiszteltek. Huszár Lajost ismertük. Mint numizmatikust is a csúcson állónak valljuk (az Akadémiai Nagy Lexikon „numizmatika” címszava a XX. század három legjelentõsebb numizmatikusa között említi Hóman Bálint mellett Huszár Lajost), s ugyanolyan csúcson állónak tartjuk, mint embert. Ha õ valakit tisztelt, mint embert, akkor az méltó volt a tiszteletre. Hómant pedig nagyon tisztelte. E két numizmatikus – Hóman Bálint és Huszár Lajos – tudós és ember volt. Példát mutattak és tartást adnak nekünk, maiaknak. Végezetül egy személyes megjegyzés. Mint az ugyancsak nemzeti és keresztény értékrendet valló – bár Hómanhoz nem mérhetõ – kutató, Hóman utódjának érzem magam. Utóda vagyok, mint numizmatikus, mint a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, mint a Magyar Numizmatikai Társulat tiszteletbeli elnöke, mint a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, és utóda vagyok, mint börtöntárs. Mindezek utódaként hajtok fejet Hóman Bálint emléke elõtt.
Gedai István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése