Sóhaj a csendben

Opálosak már a reggelek

az út mentén árnyak sejlenek,
amint a távol…, a régi út:
elhagytuk. Meggondolatlanul
botorkálunk emlékeinkkel,
a naponként fogyó énünkkel,
és szaglászunk, mint a jó kutya…
Majd rátalálunk egy illatra,
amely a létnek tükörképe,
a csacsogó múlt szövevénye…
Opálosak bár a reggelek.
Megyünk…S jönnek az életjelek.
dr. sijó