s az idõ múlása kárhozat,
a betegség gyötör és kínoz.
Nincs szer, mi levinné a lázat.
Nincs nekünk felséges orvosunk.
Uram! – lásd meg, miként vergõdünk,
évszázadok kínját ránk adtad,
s e gyilkos világba elveszünk…,
kérlek, – suhints a vasvesszõddel,
hogy a föld is beleremegjen.
Hulljon a kór ezer darabra,
s válaszul a mosoly feleljen.
Ablakon túl élet verjen tanyát.
Egy új élet: a feltámadás!
Aki verejtékkel áldozott,
hazája legyen új látomás,
ha háta görbe a kapától, ha kalapácstól kérges keze,
vagy álmatlan éjszakákon át,
újdonságért küzdött az esze.
Orcánk pirul…, és mégis kérünk,
mi érdemtelen, bús cselédek,
akik az éjben botorkálunk,
hol fény nincs. Csupán a remények.
Valami csöppnyi boldogságért,
akinek van…, vagy aki kapja,
egy kevéske mosolygásért,
hogy szeretettel visszaadja.
E fülledt zajban hasadt lélek,
legyen az isteni rend pártfogoltja!
S, az örömmel éltetett mosoly,
legyen a szívünk vándorbotja.
Dr. sijó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése