2012. június 4., hétfő

Régi magyar írásunk, a rovásírás

Nemzeti alaptantervünkben nagyon hangsúlyos helyet kapott végre a hazafias érzelemvilág fejlesztése,
és célként fogalmazódik meg a nemzeti hagyományok megismertetése, a nemzeti öntudat kialakítása. Értékeink, gazdag örökségünk megismerése és megismertetése gyermekeinkkel, olyan feladat, amivel nem késlekedhetünk tovább.
Õszinte örömmel adok hírt arról, hogy a Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális
Szakiskola és Diákotthonban ebben a tanévben is megrendeztük 2012. 02. 02. – Boldogasszony napján – az iskolai rovásíró és olvasó versenyt. A speciális szakiskola mind a négy évfolyamából jelentkeztek tanulók,
akik magyar nyelv és kommunikáció tantárgyak keretében ismerkedtek meg a Forrai Sándor-féle betûkkel és azok alkalmazásával. Mikesy György igazgató ünnepélyes szavakkal nyitotta meg a programot: „Öröm rovásírás kultúrán át megismerkedni a magyar õstörténettel, mely közben tartást is ad a magyar fiataloknak.”
Örömét fejezte ki, hogy itt az iskolában rovásíró verseny zajlik. Elmesélte, hogy már az 1990-es évek elején, – amikor a cserkészcsapatok újjá alakultak Magyarországon ,– õ maga is aktívan részt vett ebben segédtisztként. Akkor ismerkedett meg a rovásírással és olvasással, és lelkesen elsajátította.
A 2011/12. tanév legjobb rovásírója címet Putyer Anett 11. osztályos tanuló nyerte el, de minden versenyzõ eredményes volt. Nemzeti írásunk mérföldkõhöz érkezett. A napokban kezdõdtek el Kaliforniában azok a tanácskozások, amelyek eredményeként a rovás nemzetközi szabvány lehet, és így alkalmazható lesz a digitális kommunikációban. A hír egyrészt jó, mert digitalizált világunkban a rovás mûködõképes lesz. Másrészt, félõ, hogy a szabványosítást nem fogja jól viselni ez a kreativitást és magyar nyelvi tudást igénylõ és írásmód. Tapasztalataim szerint örökségünk, a rovás jó hatással van azokra, akik mûvelik, és alkalmas
arra, hogy vele a gyökereinkig visszanyúljunk, és megtaláljuk magunkat.
Balogh Éva

Nincsenek megjegyzések:

Legyen újra korrekt párbeszéd!