Fotósarok, Jacques Henri Lartigue

Jacques Henri Lartigue (1894-1986)

Lartigue a fényképezést korán kezdte, de csak öregkorára lett világhírű. Első fényképét 6 évesen szüleiről készítette. Első önálló kiállítása 69 éves korában volt, de akkor egyből New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában.

Persze nem mindegy, hogy mikor és hová születik az ember, főleg ha fotográfus. A fiatal Lartigue gazdag családban nőtt fel, közelről látta az új csodákat: a repülést (Blériot), az automobilt, a filmet, a fényképezést. Lenyűgözte a sport: a tenisz (Roland Garros), a kerékpározás (Tour de France), a sielés Chamonixban, a lovaglás. Szüleitől megkapta a legjobb fényképezőgépeket. A „boldog békeidők”, a „belle époque” krónikása Ő, a Titanic katasztrófája és a Nagy Háború után is. Lartigue a szépségversenyek, filmfesztiválok, sportversenyek, divatbemutatók, a nagypolgári társasági élet állandó tudósítója. Mindig festő akart lenni, sikeres is volt egy időben, de végül a fotográfiában alkotott maradandót. Nagyon izgatta a mozgás megörökítése, az a pillanat, amikor az ember vagy a tárgy éppen nem érintkezik a Földdel. Már 11 éves korában rávette rokonát, hogy ugorjon le a lépcsőn, egy hihetetlen pillanatért. A dadáját a neki dobott labdával a levegőben 10 évesen fényképezi. Emberek a levegőben megdermedve! Unokatestvére 1911-ben ugrott fejest, lába kiáll a vízből most már mindörökre. A naplójába írja 11 évesen: „Az emberek sokszor nem hisznek a szemüknek. Én mindig bízok a szememben, és számos olyan pillanat van, amikor ez nagyon kellemes meglepetést szerez nekem.” Lartigue a pillanat megörökítésének mestere. Philippe Halsmann (1906-1979) talán tőle leste el a „jumps” képeket.

Lartigue sok portrét is készített, az idő ezeket is egyre értékesebbé érlelte: Picasso, Jean Cocteau, Josephine Baker, John F. Kennedy (1953). Talán ez utóbbi kapcsolat is közrejátszott későbbi amerikai sikerében. Szerette a nőket. Három felesége: Bibi, Coco, Florette sűrűn szerepelnek képein. Sokat fényképezte a harmincas évek sztármodelljét, Renée Perle-t. Párizs amerikai felszabadítását több száz fényképen örökítette meg. Vonzotta a film világa is. 1946-ban részt vett az első cannes-i filmfesztiválon, aztán amíg élt mindegyiken. Sok filmrendezőt ismert (Bresson, Truffaut, Fellini). 1955-ben, Párizsban képei együtt szerepelnek Brassaï, Doisneau, Man Ray alkotásaival. Fiatalkori képei alapján fedezik fel 1963-ban és nyílik meg kiállítása New Yorkban. Képeit a Life magazin is közli, sorra jelennek meg albumai. 1974-ben 7 évre Valéry Giscard d’Estaing elnök hivatalos fényképésze lett. 85 éves korában a francia államnak adományozta teljes életművét: 130 családi albumot; minden negatívját, üveglemezét; 75 éven át kézzel írt naplóját és fényképezőgépeit.

Nehezen választottam képet. Nekem kedvenc, noha nem jellegzetes Lartigue kép. Helyszín: Biarritz az előkelők üdülőhelye. A tengerparton van egy szikla, amelyen Szűz Mária szobra áll és egy hídon közelíthető meg. A kép a mólószerű építményen készült. A móló jobb fele egy kérdőjelet formázó mellvédfal, a baloldalon áttört korlát van. Az Atlanti-óceán hullámai a sziklán szilaj robajjal víz-gyöngycseppekre aprózódnak és mozdulatlanná dermednek az expozíciókor. A víz messze átcsap a mellvédfalon, melyen egy kalapos férfi könyököl. Takarásában áll még valaki. Szinte hallani a végtelen óceán dübörgését. Vakítóan süt szembe a Nap. A nagy morajlásban és fényben megszólalni sem érdemes. Szótlanul állunk szemben a vakító végtelennel. Később egy másik francia, Henri Cartier-Bresson bostoni képe volt hasonlóan rejtélyes: ott férfiak hevernek szótlanul a fűben, kalapjuk mellettük…

Jacques Henri Lartigue 92 éven keresztül megőrizte gyermekien friss látásmódját.

Szalay Ákos