El Camino

Simon Brigitta és Bidnay Csaba vetített képes elõadása A Magyar Piarista Diákszövetség
Váci Tagozatának rendezésében, 2011. október 30-án.
Simon Brigitta beszámolójának rövidített, szerkesztett változata

A Camino története Szent Jakab alakjához kötõdik, aki Keresztelõ Szent János, majd Jézus tanítványa volt. Hispániába ment téríteni, majd visszatérve hazájába, Heródes Kr.u. 42-ben lefejeztette. Tanítványai testét Hispániába vitték, ahol a kikötésnél banditák támadtak rájuk. Az egyik tanítvány visszamenekült a vízbe. Mire kiment a partra, testét szentjakab-kagylók borították, így a kagyló lett a Camino jelképe. A szent testét eltemették. 813-ban egy remetének csillag jelezte a sírhelyet (a csillag szóból ered a zarándokhely elnevezése is), itt épült fel a santiagói katedrális. Jakab Spanyolország védõszentje lett. Az útvonalról: 7 megyén keresztül vezet Spanyolország északi részén, a spanyol-francia csücsökbõl, Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indul. A végcél, Santiago de Compostela 800 kilométeres távolságban van. Az út végigjárására Shirley MacLaine: Camino c. könyve indított. Legkeményebb élményeim egyike a 0. nap volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rettenetes élmény lesz elválni a családtól, a gyerekektõl egy hónapra. Amikor korábban megemlítettük nekik a terveinket, miszerint a férjem, Bidnay Csaba eltekerne az Atlanti-óceánig, San Sebastianig (3000km), én meg végigjárom a Caminót, Dani fiunk azt mondta, ha ezt mi megcsináljuk, akkor ebbõl õ tudni fogja, hogy ha valamit kigondol felnõtt korában, akkor azt meg is tudja majd valósítani.

Az állomások közül csak a lényegeseket fogom kiemelni: Sain-Jean-Pied-de-Port, a kiindulópont. Startfeszültség, különleges, gyertyafényes reggeli. St-Jean-Roncesvalles: az egyik legkeményebb szakasz, át a Pireneusokon. 250 m-rõl indul, felmegy 1400-ra, onnan vissza 900-ra, 27 kilométeren belül. Közben nincs lakott terület. Beborított egy óriási felhõ, ami segített megélni azt, hogy az ember teljes magányban és elszigeteltségben is érezheti biztonságban magát. Este a hospitalera (a zarándokszállás felügyelõje) odajött megkérdezni, hogy biztosan vacsoráztam-e, mert látta, hogy rettenetesen fáradtan érkeztem be, és aggódott értem. Puente La Reina felé, útban felfelé egy hegyoldalon megtapasztalhattam, milyen rendkívüli energiákat szabadíthat fel a zene, amelyet útközben hallgattam. Estella elõtt egy 80 körüli bácsi akarta vinni egy darabon a hátizsákomat. Számukra megtisztelõ, ha segíthetnek egy zarándoknak, ez végigkísért a Caminón. Rádudálnak a hátizsákosokra üdvözlésképpen, vízzel kínálják az embert, de minimum egy-egy mosoly mindenkinek kijár. Nájera: rettentõ vergõdés árán jutottam el odáig. 32 kilométeres szakaszalberg (zarándokszállás) elõtt napozó zarándoktársaim megtapsoltak, mert a senda napokon át tartó végtelen síkság, a monotónia mûvészete. Teljesen egyenes út, egyetlen emelkedõ, vagy domb nélkül. Itt éltem meg utam mélypontját, a 15. napon, amikor kimondtam azt, hogy „mi a jó francot keresek én még itt?” Majd megjelent a fejem felett két kereszt alakú felhõ a kék égen, ami egyetlen pillanat alatt az engem körülvevõ szépségekre fordította a figyelmemet, és arra, hogy mit is keresek én itt. Ha ez nem lett volna elég válasz, bekapcsoltam az MP3-lejátszómat, és a Guns'n Roses együttes: Knocking on Heaven's door címû

száma indult el rajta válaszként. Kopogtatni a saját mennyországom ajtaján…

Manjarín elõtt a vaskereszt: hagyomány kötõdik hozzá. A zarándok magához vesz még indulása elõtt egy követ, melyet itt, a vaskereszt tövében dobhat el, mintegy jelképesen elhajítva az eddigi élete során cipelt terheket. Manjarín: utam lelki csúcspontja. Tomassal, a máltai lovaggal, és életem legviharosabb lelki  tisztulásával. Aznap este megfogalmazódott bennem: ha csak ezt az egy napot kaptam volna ajándékba a

800 kilométeres gyaloglásomért, már megérte útnak indulni. O'Cebreiro: rettentõ meredek hegyoldalt kellett megmászni egy hosszú szakasz legvégén. Nagyon fáradt voltam már, és hisztis is. Segítséget kértem az Úrtól, és kaptam is, egy jégesõ képében. Viharos gyorsasággal másztam meg a hegyet, és a végén hangosan nevetve léptem be a zarándokszállás ajtaján. A Jóisten végül is segített gyorsan feljutni a hegyoldalon „egy fenéken billentéssel”. Monte de Gozo: az öröm hegye, ahonnan a zarándok elõször pillantja meg Santiagót. Santiago de Compostela, a katedrális, Szent Jakab földi maradványaival, és arannyal, drágakövekkel kirakott szobrával. Rendkívüli élmény volt megérkezni, és megköszönni Szent Jakabnak, hogy végigkísért

az utamon. Ilyenkor a rituálét követve a zarándok a szobor vállára hajtja a fejét, és a fülébe súghatja a kívánságát, amiért 800 kilométert gyalogolt. Nem volt mit kívánnom, úgy éreztem, hogy mindent megkaptam, amire vágytam.

Csak megköszönni tudtam, hogy „életben maradtam” akkor is, ha nem volt mellettem senki, aki támogathat. Szerettem volna tesztelni saját fizikai és lelki határaimat. És végül természetesen ez egy spirituális út. Biztos voltam benne, hogy ilyen téren is rendkívüli élményeket  kapok. Nem kellett csalódnom. 22 ország képviselõjével találkoztam, ez nagyon érdekes volt. Legidõsebb útitársam egy 72 éves hölgy volt, aki mély tiszteletet ébresztett bennem hihetetlen életerejével. Példa a számomra. 

A házaspár bemutatta útjaikról szóló két könyvét is, Együtt külön utakon címmel. A kétgyermekes, kamaszkoruktól együtt tartó pár nemcsak a vetítés alkalmával, de írásaikban is filmszerûen idézi fel utazásaik legfontosabb élményeit.
Szerkesztette: M.M.