fák közt a parkban,
ahol most angyal áll õrt a ködben,
talán látod még az üres padot
ott béke van…, meg álom a csendben.
Ott, ahol ültünk.
Ugye emlékszel…?
Most pár rõt levél vár ott karácsonyt,
s a szürke égbõl
narancsszín fények
hullajtják rájuk a hideg mákonyt.
Igen Komám! – Hát, eljöttem hozzád.
Ha elsiettél
is veled vagyok,
hogy a betlehemi éjszakában,
amint a csillag,
veled ragyogok
Valahol messze
a varjak szállnak,
rekedt károgásuk a mi zenénk,
majd az üres padon megpihennek…
Közelít ez a
kósza dal felénk.
Már nem repülnek
hessegetve sem,
szelídek lettek, mint az öregség,
didergõ fákon
várják a reggelt,
s szúvas ágakba kapaszkodnak még,
de Isten bölcs! – Jön mennybõl az angyal,
eljön a karácsony…, aranydió…
Megváltót küld! – ti bûnös pásztorok,
és így ölel át a Mindenható.
Lombja vesztett fák
a Tisza parton,
õrizzétek még
az üres padot,
ott egykor két barát ült…? Lányra várt…?
Mikor a harang szólt, imádkozott.
dr. sijó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése