Süket vagy siket?

Egy barátom kért meg, hogy alkalomadtán fejtsem ki véleményemet egy cikkben a süket-siket szópárról. Valószínûleg arra volt kíváncsi, hogy a kettõ közül melyik a helyes. Elsõként azt kell leszögeznem, hogy mindkettõ helyes, tehát egyik sem hibás, csupán közöttük stílusbeli különbség van, s ez befolyásolja a nyelvhasználatot. Mielõtt azonban erre kitérnék, hadd említsem meg, hogy elsõ szövegemlékünkben, a Halotti beszéd és könyörgésben is megtaláljuk a mai ü hang helyén az i-t.. Íme: Heon tilutoa ig fa gimilce tvl.

Mai értelmezéssel: Csak egy fa gyümölcsétõl tiltotta (tudniillik az elsõ embert). Amint látjuk itt a gyümölcs szavunk gyimilcs alakban fordul elõ. Ezzel a hangváltozással magyarázhatjuk meg, hogy a köznyelvi a fül és a külsõ egyes nyelvjárásokban: fil , illetve kilsõ alakban él. Ennek ellenkezõjét figyelhetjük meg viszont a köznyelvi idõ és igyekszik szavunk esetében, melynek nyelvjárási megfelelõi üdõ, illetve ügyekszik. a nyelvjárási változatában. Az i-ü hangváltozást szaknyelven a labializációnak, ü-i-t pedig illabializációnak nevezzük. A labiális magánhangzó nyelvészeti megnevezése ugyanis ajakkerekítéses, illabiálisé pedig az ajakréses. A labializációról tehát akkor beszélünk, ha az ajakréses magánhangzó ajakkerekítésessé

válik, az illabializációkor pedig ennek éppen a fordítottját figyelhetjük meg. A siket és a süket hangváltozás tehát a labializációra példa.

Fentebb azt írtam, hogy fil, a kilsõ és társai nyelvjárási alakok. De hogy állunk a siket szóval? Az új kiadású Magyar értelmezõ kéziszótár (Akadémiai Kiadó 2003) a süket címszó mellett feltünteti a siket alakot is. Ezt választékos vagy hivatalos vagy népies stílusúnak minõsíti. Nyelvmûvelõ kéziszótárunkban is szerepel mindkét forma. Ez a szótár, az ÉKsz.2-vel megegyezõen, a süket szót köznyelvinek, a siketet pedig régies, népies, illetve hivatalosnak tünteti fel. Megemlíti még, hogy az argóban ilyen kifejezések is szerepelnek, mint süket duma, süketel, azaz 'fölösen, értelmetlenül beszél', ezért „az orvosi és a hivatali gyakorlatban siket forma terjedt el”. Az értelmezõ kéziszótár i hangzós változataira az alábbi példákat hozza fel: siketnéma

intézet, siketnéma személy. Természetesen a hivatalos siket helyett ezekben a kifejezésekben sem hiba a süket elõtag, használata, de-ahogy a szótárak is írják – az elõbbi választékosabb. Vannak azonban olyan szavaink, melyekben csakis az i változatú alakokban élnek. Ilyen például a siketfajd, amely egy hegyvidéki

erdõkben élõ, pulyka nagyságú tyúkalakú vadmadár. A szóhasználatot tehát a stílusbeli különbség határozza meg. Engedtessék meg, hogy befejezésül egy személyes példával hozakodjam elõ. Lõrincze-díjas nyelvtársammal, Holczer József piarista tanárral gyakran váltunk levelet. Legtöbbször – archaizálási szándékkal – a következõ mondattal búcsúzunk: Jó egészséget és eredményes nyelvmívelést kívánok. A nyelvmívelést korábban mindig „nyelvívelés”-re javította ki a számítógép helyesírást ellenõrzõ programja. Ma már a nyelvmûvelést javasolja. Joggal, mert ma ez a közhasználatú szó. Persze „nyelvívelés”-rõl nemigen tudnak a szótárak.

Dóra Zoltán

Nagybetűk, kisbetűk, egybeírás, különírás

Január elsõ napjaiban a Vaconline hírei elsõsorban városunk év végi eseményeivel foglalkoztak. A Világszerte Szilveszter címû cikkben azonban a más országokban divatos szilveszterezésrõl és a népszokásokról is olvashattunk. Ám a szóban forgó írás nemcsak az érdekes tartalomra, hanem
helyesírási hibákra is felhívta a figyelmem. Elõször is a nagy kezdõbetûs szilveszter szó szúrt szemet.. Nagy kezdõbetûvel ugyanis a szilveszter szót csak akkor írjuk, ha az férfinévre vonatkozik. Például a következõ
esetekben: Szilveszter pápa, Ókovács Szilveszter. Ha viszont az év utolsó napját, december 31-ét jelöljük meg vele, akkor kisbetûvel kell írnunk.

Lehet, hogy erre a cikk írója is rájött, mert írásának elsõ mondatában már helyesen szerepel a szó. Így: „A világ számos országában más és másféleképpen ünneplik meg szilvesztert.” Ugyanígy hibás az: Óév, Újév

írásmód is. A magyar helyesírási szabályzat szerint ugyanis az események, ünnepek nevét kis kezdõbetûvel kell írnunk. Bár a karácsony, húsvét, pünkösd szakrális fogalmakat jelölnek, nyelvtanilag köznevek. Ugyancsak kisbetûsek a világi ünnepek, illetve történelmi események nevei is, mint például: anyák napja, honfoglalás, nemzeti ünnep. Az újév egybeírása is hibás. Legalábbis ebben a szövegkörnyezetben. Az egybeírt alak csak akkor lenne indokolt, ha az az év elsõ napjára,január 1-jére vonatkozna. A cikkben azonban, ahogy ez a tartalomból is kiderül, a következõ esztendõt jelenti. Ezért külön kell írnunk. Joggal kérdezhetik olvasóim: Akkor miért írjuk egybe az óévet? Erre a következõ a magyarázat. Szabályzatunk szerint a minõségjelzõs szókapcsolatokat különírjuk. Íme néhány példa: új cipõ, régi ház, magas épület. Egybeírjuk viszont a minõségjelzõs összetételeket. Az egybeírt szó jelentése ugyanis nem egyenlõ az elõ- és az utótag jelentésének összegével, hanem új jelentésû szó jön létre. Amíg a kis asszony jelentése 'alacsony termetû asszony' addig a kisasszonyé 'fiatal lány, hajadon' Mind az óév, mind az újév minõségjelzõs összetétel. Az óév a hátrahagyott esztendõt, az újév pedig a január 1-jével kezdõdõ esztendõ elsõ napját jelenti. Amikor például boldog új évet kívánunk, nemcsak január 1-jére gondolunk, hanem azt szeretnénk, hogy az illetõnek egész éve boldog legyen. És végül egy nem éppen kedvezõ hír az új év eseményei közül.

„87 év után bezárt a Kõkapu Étterem ”– olvassuk egy másik írás címében. Bár nem vagyok tõsgyökeres váci, a hír engem is elszomorít egy kicsit, mert tudom, hogy ez az étterem régi múltra tekint vissza, és egykor
a városunkba érkezõ mûvészek is szívesen látogatták. Sajnos, a hajdanán patinás Fehér Galamb is a múlté, ma már csak az idõsebb váci lokálpatrióták emlékezetében él.

Ám nemcsak a hagyományok eltûnése miatt hozom szóba ezt a tudósítást, hanem a címben szereplõ helyes-, pontosabban helytelen írás okán is. Hadd idézzem a szabályzatunk 190. pontját: „A pályaudvarok, megállóhelyek, repülõterek, mozik, vendéglõk, eszpresszók, üzletek, fürdõk, temetõk stb. megnevezésében az intézménynévi jelleg kevésbé érvényesül. Ezekben a csak intézménynévszerû megjelölésekben a tulajdonnévi, illetõleg az azzal egyenértékû tagot (tagokat) nagybetûvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagot, (tagokat) pedig kisbetûvel kezdve különírjuk.” A szabálypont példái közül két vendéglátóhely neve szerepel: Kis Rabló étterem, Vén Diák eszpresszó. Befejezésül már csak annyit: Az új évben, azaz 2012-ben várhatóan megjelenik A magyar helyesírás szabályzatának 12. kiadása. Természetesen lényeges változásra nem kell számítanunk, azaz a legfontosabb alapelvek megmaradnak.

Dóra Zoltán

Povedál

Régebben, ha egy gyerek a kelleténél többet beszélt, így szóltak rá a felnõttek: Ne povedálj már annyit! Megkapta ezt a kioktatást a felnõtt is, ha túl bõ lére eresztette mondanivalóját. Sokáig nem tudtam, hogy milyen összefüggés van beszéd és a povedál szó között. Jó másfél évtizeddel ezelõtt azonban, amikor részt vettem azon a kiránduláson, amelyet a Váci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezett a szlovákiai Dubnicába (magyar nevén Vágtölgyes, illetve Máriatölgyes), egy egészen más beszédhelyzetben találkoztam a szóval. Szlovák vendéglátóink ugyanis, akik rendkívül szívélyesek voltak, elvittek bennünket a vasárnapi szentmisére is. Csoportunkban jó néhányan voltak – többek között én is –, akik legfeljebb néhány szót ismertek a szlovák nyelvbõl. Végighallgattuk ugyan a szentmisét, ám a szövegbõl semmit sem értettünk. Az Evangélium felolvasásakor azonban megütötte a fülem a következõ szókapcsolat: Je iš povedal. A szöveg további része elkerülte a figyelmem, de mindjárt eszembe jutott a II.Vatikáni zsinat elõtt a latin nyelvû mise mondata :  „In illo tempore dixit Jesus discipulis suis”, amelyet magyarul így fordítottak: „Az idõbenmondá Jézus az õ tanítványainak…” povedat' megmond, elmond' jelentésû ige. A magyar povedál, tehát szlovák jövevényszó.
Az Etimológiai szótár a szóban forgó igének így adja meg a jelentését: '(idegen nyelven) gyorsan beszél' Eredetérõl pedig a következõt olvassuk: „Szlovák jövevényszó, amely horvát-szerb és szlovén közvetítéssel
is nyelvünkbe került.” Megtudjuk azt is ebbõl a szótárból, hogy „Szavunk az eredeti 'idegen nyelven beszél' jelentésébõl alakult ki a másodlagos 'fecseg, gyorsan beszél' jelentés”. Ebbõl a fõnévbõl alakultak a povedál, povedol, povellál, povesztyál szóalakok. Ezek a különbségek a különbözõ nyelvjárási területre utalnak. A szóvégi -l természetesen a magyarban nem a múlt idõ jele, hanem a folyamatos történésû ige képzõje.  Úgy véltem tehát, hogy a povedál szó a szlovák köznyelvben is él, méghozzá a'beszél, mond' jelentésben. Feltételezésemet igazolta a Szlovák-magyar szótárban szereplõ povedál tehát szlovák jövevényszó.povedal tehát múlt idejû igealak, amelyre az – l idõjel. Az Új magyar tájszótárban a poveda fõnévnek három jelentését találjuk meg. Az elsõ: 'haszontalan, üres beszéd, fecsegés', a második: 'száj, míg a harmadik – gúnyos stílusminõsítéssel – 'sokat beszélõ ember'. Mint érdekességet jegyzem meg, hogy a povesztyál alakban talán az orosz 'elbeszélés' jelentésû szóval való hasonlóságra is gondolhatunk. A szlovákban ugyanis az elbeszélés szót a vyrozprávane, illetve porozprávanie jelöli.

Nyelvünkben tehát a povedál jelentésváltozáson ment keresztül. Ilyen jelentésváltozás a nyelv történetében gyakori jelenség, Szemléletes példája ennek Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez címû költeményébõl a „Hírhedett zenésze a világnak címû sorban a hírhedett (tulajdonképpen hírhedt) szó, amelynek a 19. században híres, hírneves volt a jelentéstartalma. Ma a hírhedt szót a 'rossz hírû' jelentésben használjuk. Más nyelvekben is elõfordul, hogy az átadó nyelv semleges jelentésû szava az átvevõ nyelvben negatív jelentést kap. Az Etimológiai szótár pédául a povedál igéhez hasonló jelenséget mutat be a francia parler 'beszél' szóval kapcsolatban. Ez a németben parlieren 'cseveg, gyorsan és élénken beszél' jelentésben használatos.

A Magyar értelmezõ kéziszótár a povedál ige jelentését így fejti ki: „Sokat beszél, badarságokat fecseg” és a bizalmas, illetve a gúnyos stílus szavának minõsíti. Ebbõl következik, hogy használata csak bizonyos beszédhelyzetben ajánlatos.                                                    

 Dóra Zoltán