Kedves Eszter!
Nekem jutott ez a szomorú, de megtisztelõ felkérés, hogy a munkatársak nevében, elbúcsúztassalak.
A két ünnep között, futószalagon terjedt a hír: Csomó Eszti meghalt. Telefonok, SMS-k és e-mailek váltották egymást a kollégák közt. Megdöbbentett és mélyen lesújtott minket a hír. Szinte felfoghatatlan volt
számunkra, hogy az örök mozgó, tevékeny, mosolygós Eszter nincs többé. Búcsúztatómat személyes élményeimmel kezdem: Ma is tisztán emlékszem, elsõ találkozásunkra. Bejöttél az oviba, szerényen bemutatkoztál és rögtön felajánlottad, hogy ezen túl az ovisokat is szívesen látod a tornateremben. Mindaddig erre nem volt példa. Magán emberként is segítõkész voltál. Egyszer megemlítettem, hogy lányom nem ért egy matek példát, és délután megjelentetek nálunk Jóskával, aki mindjárt munkához látott. Amíg a matek példák rendezõdtek, addig bemutattál nekem néhány gerinctorna gyakorlatot, hogy a te idõd sem vesszen kárba. Alapvetõen csendes, szerény, visszahúzódó személyiség voltál, azonban benne voltál a buliban is. Mosolyogva gondolok vissza a közös munkahelyi rendezvényekre, ahol együtt derültünk férjeink mókáin. Tartalmas életutat hagytál magad után. Az Egészségügyi Szakközépiskolából jöttél intézményünkbe. Nagy lelkesedéssel vetetted bele magad a munkába. Elkötelezett lettél egy életre a hallássérült gyermekek nevelése iránt. Minden sport versenyre felkészítetted és elvitted õket. Cházár András intézetünk alapítója nevét viselõ Országos Úszóverseny kezdeményezõje voltál, neked köszönhetõ, hogy állandó rendezési helye Vác lett. Te vezetted be az úszásoktatást. Közbenjárásodra kapnak jelenleg is állandó helyet az uszodában gyermekeink. Olyan hatással voltál tanítványaidra, hogy sokan az iskola elvégzése után is folytatták az aktív sportolást. Mindig volt ötleted, mit lehetne még tenni. Munkásságod alatt a tornaterem felszereltsége sokat változott. A konditerem pályázatod és ötleted alapján került kialakításra. A kollegák közül nem mindenki volt olyan lelkes mindig újabb ötleteid iránt, de mégis segítették munkádat, mert tudták, hogy nem önmagadért, hanem a gyermekekért teszed mindezt. Mindig többet akartál, minden tanulóból a maximumot hoztad ki. Nagyon szép eredményeket értél el, tanulóink mindig a legjobbak voltak a versenyeken. Egyénileg és csapatban is sokszor voltunk országos elsõk. Két tanuló kijutott Svéd országba, ahol a nemzetközi versenyen is jól teljesítettek. Nem voltál a szavak embere, szavak helyett tetteid beszéltek. Szakmai életed, példaként szolgálhat mindenki számára. Isten veled Eszter. Emléked örökké szívünkben él.
Már nem tudtam elmondani,
már nem volt rá elég idõ.
Midõn az ember mindig halogat,
S, ha eljön a vég, ki értheti meg már,
az élettelent, a halottat.
Szám nem mozog, élettelen.
Szó nem hagyja el már ajkamat.
Így barátomra bíztam szavaimat.
Õ tudja, õ érti a lélek szavát,
Közvetít majd néktek egy életen át.
Mi mindent szerettem volna mondani,
A csillagokat, a szívemet elétek hordani.
A virágzó tavaszt, a perzselõ nyarat,
Ki gondolta volna, hogy számomra,
Õsz jön, majd tél, és nem lesz már tavasz.
Ha tudtam volna, vagy éreztem volna, hogy a kaszás a szekerét elém tolja,
Tiltakoztam volna! Ne, ne még!
Nem volt az életbõl, nem volt még elég!
Az élet kemény!
Én gyenge legény, kevés voltam,
erõtlen, a szokások rabja.
Legyõztek! Az életet nem játsszák babra!
Higgyétek el, nem ezt akartam!
Értetek éltem és éltetek haltam.
Kardos Gyõzõ
A verset és a kollégák nevében a búcsúbeszédet
Rudolf Ferencné gyógypedagógus
kolléga mondta el.
