Lomha januári uszályok

Január. Kihűltek az égbe lőtt tűzijáték rakéták, a gyerekkezekben tartott csillagszórók, ahogy  gyakran kihűlnek a pezsgő illatú, gyorsan felhabzó, hirtelen szilveszteri szerelmek is.
Munkásruhás férfi fehér lovat sétáltat a városrész folyóparti utcáin, az állat óriási fara ide-oda ring minden lépésnél, patái gusztusos fakó-fémes klattyogással érnek a hideg utcakőre. Otthonos finomság van ebben a hangban. A férfi bizalmasan beszél az állathoz, megtárgyalják a világ folyását.  Néha felnevet, a ló olykor ötletszerűen az utcára üríti gőzölgő székletét. Lassan távolodva eltűnnek egy utcasarkon.
 A hajódübörgés tompa moraja beleragad a januári ködbe, akár egy rossz álom a másnapos ember fejébe. Valahol a ködben sirályok rikoltoznak, mintha biztatnák a több száz tonnás uszályt, jól csinálod, menni fog, gyerünk.
Esténként a karácsonyfadíszek fakóbban csillognak, a lomha januári uszályok az igásállatok komótos közönyével elviszik az ünnepi varázst. A karácsonyi hangulatot egy távoli kikötőben bedaruzták az acélszagba, vastag szivacsréteggel tekerték körbe a karácsonyi reklámok ricsaját. Jó legyen jövőre is. Egymást követik a folyami teherhajók, óriási fémgyomrukban összebújnak, egymásra fekszenek az újévi jókívánságok, lehunyt szemmel megpihennek az újévi fogadalmak. Sok tíz tonnányi süteményillat ragad meg a rakodóterek hideg üregében.
Januárban Isten csodás naplementékkel lepi meg az álmos folyóparti lakosságot, mert tudja, hogy ezekben a hetekben minden apróság fontos, ami öröm. A behúzott nyakú dunai kocogók ezekben a hetekben a szokásosnál hangosabban köszönnek egymásnak. Hunyorogva, fázósan égetik a kalóriákat. Néha megállnak, szétnéznek 2018-ban, ízlelgetik, majd nagyot sóhajtanak, a túlpartot fürkészik, aztán tovább futnak.
A kisváci sikátorokban összébb bújnak a macskakövek, a dunai emberek langyos-sárga fényben ülnek a felhúzott redőnyű ablakok mögött, egy öblös fotelben macska alszik összegömbölyödve, tőle nem messze a sarokban egy nő zongorázik. Átéli a zenedarabot (Chopin, Nocturne op. 9 No. 2).  Hátulról látni, ahogy előre-hátra dülöngél játék közben. Az egyik teherhajó kapitánya szokott így dülöngélni, miközben az acélmonstrumot igazgatja a folyón. Ez az ő hangszere. Van, aki zongorán játszik, van, aki egy folyami uszályon. Vérmérséklet szerint. A hajóskapitány így télen nagyobbakat leng ki a kapitányi hídon. Közben a naplementét nézi, az aranyló vizet, hangosan dúdol egy Chopin-dallamot (Nocturne op. 9 No. 2), kisfiára gondol. Éjszakánként az alvó fekete folyón színesen kivilágított személyhajók jönnek. A fedélzeti éttermekben szépruhás nők és férfiak várják a pincért, a fedélzeti tánctéren januári zene szól, lassan, fáradtan táncolnak az utasok. A gépháznál matrózok cigarettáznak unottan, a ködön átsejlő teliholdat nézik.

A bejegyzést a szerző fotói illusztrálják

Szávai Attila (1978, Vác) író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Huszonkettő címmel jelent meg. (Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017)