Folyóparti erotika

A bejegyzést a szerző fotói illusztrálják

Folyóparti erotika


Áradó februári Duna, téli napfény. Délelőtt. A víztömeg felett könnyű pára lebeg, a távolban komp mászik a túlpart felé, szinte csak a sziluettje látszik. De az is lehet, hogy csak érzéki csalódás, annyira valóság csak, amennyire a megtörtént tények átsejlenek az álmok édes-maszatos szűrőjén.
A folyó nagyot nyújtózkodik. Egy kissé álmos, épp ébredező nőként kinyúl az ágyneműből,  tehát a mederből a partra, a vacogva kacagó kavicsokra. Ezek az apró, gömbölyű gyerekkövek irigykedve nézik a folyót, szelíden tűrik minden érintését, a vízen megcsillanó napsugarakat, ők is áradó folyók szeretnének lenni. Kilépni a mozdulatlanságból, valami könnyedebbé, mozdulékonyabbá, érzékelhetőbbé válni. Van az áradó víztömegben valami erotikus bujaság. Ásító, szép nő télen, egy februári szeretkezés után. Ahogy halkan szuszogva visszaalszik. Még pontosan emlékszik az éjszakai szerelmes együttlét minden pillanatára, a lüktetésre, ahogy egy születő csillag emlékszik a világűrön átzúgó Igére. Megcsillan a napfény a februári Duna hullámain, ékszereken,  amiket a feltüzelve ölelkező szerelmesek az éjjel félredobtak, kapkodósan az éjjeliszekrény lapjára vetettek az éppen olvasott regény és a mobiltelefon töltője mellé. A folyóparti kistemplom fehér tornya alacsonyabbnak tűnik az áradó folyó mellett: kisfiú, aki behúzott nyakkal, megszeppenve, sápadt némaságban áll egy kissé szégyenteljes, titokzatos esemény láttán.
Fiatal pár áll a délelőtti folyóparton. Középiskolások lehetnek. A két sötét ruhás alak összeölelkezve vár, mint két angyal, kiknek hátizsákjaiban emberi sorsok és remények dudorodnak.  Megcsókolják egymást, majd a magasba néznek, hosszan, némán. Hunyorogva mosolyognak. Vadkacsák repülnek el előttük, arasznyira a folyó felszíne felett.
A dunai kacsák sokat látott teremtések, nem lepődnek meg az emberi végzetek titokzatos rétegződésein. Az angyali dolgokat közönnyel viselik, szárnyas - szárnyas, - mint falusi rokonok a jól menő, okosabb, sikeresebb városi rokonokat - hangosan hápogva repülnek bele az épp kezdődő hóesésbe, fecsegnek, fontosabb dolguk van most.  Lassan halkul el szárnysuhogásuk, ahogy belerepülnek az egyre sűrűsödő hóesésbe.



Szávai Attila (1978, Vác) író,  szerkesztő. Legutóbbi kötete Huszonkettő címmel jelent meg (Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017).