"Adjátok vissza a hegyeimet!"

A február 6- és 12-e között tartott erdélyi héten Tündérkert megannyi hangja csendült fel. Az „Adjátok vissza a hegyeimet!” c. filmmontázsban Wass Albert szólt hozzánk. Nekem a szívem velejébe talált.
„Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!(…)
Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak helyet a Kordillerákban vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet!”
Ahogy Rékasi Károly által felénk áradnak Wass Albert gondolatai, megmozdul bennem valami õsi… Egy ajándék, feladat, kihívás és csoda: Magyarnak lenni. Érzem a Hargita óvó ölelését, a Küküllõ sírását és a földben megszilárdult történelmet. Majd továbbtekintek a szívemben: fellüktet bennem a Tisza vadul cikázó õsereje, az Alföld határt nem ismerõ vidéke s a Duna ezer meg ezer éves varázsfátyla. S megérint a  történelem szava: gyõzelmek, tragédiák, áldozatok, halálközeli állapotok és az Õseink sorsa. Újra átélem
a titkot: Mibennünk él a földünk, a múltunk, a történelmünk, szilárdan és törhetetlenül, s csupán egyetlen lépéssel zúzhatjuk össze: Ha kilépünk a szívünkbõl.
Körültekintek a magyar jelenben: Túl sok ember tette meg ezt a ballépést. Sokak (túl sokak) szemében a haza csak egy olyan hely, ahol élünk, ahonnan jobb lenne elmenni, ahol a lét egy állandó mókuskerék. S vannak, kiknek a másik ember… Félelmetes kimondani azt, hogy egyesek számára a másik csak eszköz, de nem tudok másra gondolni, amikor szemébe hízelegve kisemmizik embertársukat, majd keresztüllépnek
rajta.
Most nagy a sötétség. De látnunk kell a fényt. Hiszem, hogy Isten a Fény, s aki szívébõl él, fény lesz maga is. Ilyen Láng maga Wass Albert is. Az életét össze akarták roppantani: A román Népi Törvényszék egy kirakatperben, ártatlanul halálra ítéli. A családi birtokot és a mindent jelentõ Erdélyt elszakítja az emigráció kényszerûsége. A Minden elvesztése pedig olyan sebet ütött rajta, ami egész életén át vérzett. Útja Hamburgba, majd onnan Amerikába vezetett. Ott az amerikai média nagykutyái nevét egy ideig  „feketelistára” helyezik – azaz egy kiadó sem jelentetheti meg Wass írásait – mert azok homlokegyenest
eltértek az általuk kézben tartott amerikai sajtónak nevezett, agymosásra használt eszköz termékeitõl. Az 1956-os forradalom amerikai visszhangját hallva óriási erõfeszítéssel lát munkához, hogy a magyarságon segítsen: hogy az emberek ne a kommunista propaganda, hanem az igazság tükrében lássák hazáját. Saját,
angol nyelvû kiadót nyit, és folyóiratokat hoz létre az emigrált magyarság számára. Élettõl és hazaszeretettõl
lüktetõ betûi pedig teljesítették a feladatot. Ez pedig nem kerülhette el a román kommunista vezetés  figyelmét… Kész kampányt indítottak ellene, melynek a román Népi Törvényszék ítélete adja a hazugságra épített alapot. A hazugsággal beoltották az amerikai sajtót is. „Kivénhedt magyar fasiszta” – ezzel a jelzõvel
illette az erdélyi írót egy floridai lap. Wass ellenkampányt indított, az amerikai hatóságoktól maga kérte az egykori bírósági ügy felülvizsgálatát – mely bebizonyította ártatlanságát. A következõ lépésben már az életét akarták kioltani. A román titkosszolgálat két merényletet is szervezett ellene.
Az egész életút megrendítõ, de az, ahogy Wass Albert viseltetik az élet, a hamis barátok, és az életére törõ emberek iránt, még megrendítõbb. Vallja, hogy az élet és a világ csoda. Vallja, hogy minden helyzetbõl van kiút. Ahogy életérõl írok, az képi formát ölt elõttem: Az örök tavaszba öltözik, melyet az isteni szikra olt be
életszeretettel és erõvel… Jobb, ha most az Õ írása beszél helyettem:
„Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked.
Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak.
A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és idõnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A világot? A Te világodat.
De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ.
Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban hurcolsz egy életen át, ebbõl az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midõn a földbõl elõbúvik.
Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szõnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Elõfordul, hogy erdõtûz támad s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövõ tavasszal elõbúvik megint.
Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben. Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebbõl a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tûz támad s rád dõlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.”
Wass Albertet olvasni lélekgyógyító.
Neki aztán kijutott a gonoszságból, de sosem mocskolódik, még azokkal szemben sem, kik életére törtek. Életére, amit a magyarságért áldozott fel. Az életével, családjával, és hazájával játszó nagyhatalmakhoz pedig csak egyetlen követelése van: „Adjátok vissza a hegyeimet!”
(Idézetek és életrajzi adatok: Adjátok vissza a hegyeimet! (film), Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet,
Wass Albert: Te és a világ)
Tóth-Bajnógel Adél