2019. október 10., csütörtök

Saját társulat, saját színház


A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház Ványa bácsi című koprodukciója a 24. Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon (Fehéroroszország) szereplő 15 ország 28 versenyelőadása közül a legjobb előadás díját, a Fődíjat kapta!
 Arany Oroszlán Fesztiválon, Lembergben a magas színvonalú előadás miatt  kapott oklevelet a színház. 



A színház, most világ körüli turnéra indul, elnyerte a szakma elismerését. A mini előadás elején a videobemutatóban láthattuk, hogy mely városokban lép majd fel a színház, Tokiótól New Yorkig. Méltán büszkék lehetünk színházunkra. 

Meghívott vendégek között voltak a produkció színművészei,  Fekete Péter kulturális államtitkár, Rétvári Bence államtitkár úr és Fördős Attila, Vác város polgármestere.


Fekete Péter méltatta a cselekvő, értékteremtő munkát és közösséget. Ezt mi sem bizonyítja inkább, mint a fesztivál meghívások, nemzetközi megmérettetéseken való részvétel. Ha ott kimondják, hogy ott a legjobbak, akkor vitathatatlanul megérdemlik a szakmai sikereket, amire büszkék lehetünk. Jó hírét viszi Vácnak és az itt élők mindennapjait színesítik meg. Államtitkár úr a sajtótájékoztató végén öt millió forintos támogatással járult hozzá, a külföldi első kiutazáshoz.
Rétvári Bence említette a színház fejlődésének évről évre való fejlődését, ami Vácon létrejött, ami Vácon kinőtte magát, az nemzetközi szinten is elismerést nyert. Ne legyünk kishitűek, mert sokszor a magyaroknak igenis az első sorban van a helyük. Vidéki kulturális élet fellendítése megérte a kormányzatnak, ha ilyen sikereket érnek el. Egy becsődölt mozi helyén kialakult színházhoz, csak gratulálni tus, hogy ilyen szép sikereket tudott elérni ilyen rövid idő alatt.
Fördős Attila visszaemlékezett a kezdetekre. Az amatőr színházi csoportra a gyülekezési teremben, Kisvácon, ahol Kis Domonkos Márk is kezdte a pályafutását. Szerencsére nem lett ifjúsági központ, leválasztott terekkel, ahol a gombfocisok tudnak majd játszani. Szerencsére nem így lett. Városmarketing szempontból a legeredményesebb, ha a világ különböző pontjain  felbukkan egy kulturális csoport, majd felfigyelnek így a városra. Az amatőr lelkes fiatalok eljutottak a világturnéig. Eldőlt, hogy befogadó színház, vagy önálló társulat lesz , jövő évtől A Váci Dunakanyar Színház önálló színházi társulattal fog működni!

Gratulálunk!
szerk.

Nincsenek megjegyzések:

Legyen újra korrekt párbeszéd!